2017. július 1., szombat

A Leonardo da Vinci utcában ment a hajlott hátú nő járókerettel, nagyon lassan, lábszárközépig érő aprómintás rövidujjú, szürkésbarna nyári ruhában és mamuszban. Jobb kezében nejlonszatyor volt, kikandikált belőle a kilós kenyér. A hófehér bőrű, seszínű, ritkás hajú, feltűnően egyenes tartású férfi, aki szembejött vele, a Baross utca felé haladt megfontolt léptekkel, testhez álló fehér atlétát, fekete vászonsortot, lábszárközépig érő fekete zoknit, tépőzáras szandált viselt. Egy gondosan összehajtogatott zacskót fogott. Napok óta repülőgépzajtól döngött a környék, akkor is, szombat délelőtt. Amikor már csak egy lépésre voltak egymástól, a nő hirtelen felegyenesedett, a férfi egyik, majd másik kifelé fordított lábára nézett, és azt mondta, oroszok, hallja? Megismerem, emelte fel lassan a tekintetét, ezek oroszok. A férfi megállt, mert egyébként is le kellett volna lépnie a járdáról, nem fért volna el a járókerettől egyik oldalra sem, és azt kérdezte tétován, nekem beszél? A nő várt egy pillanatot, mint aki nem tudja hirtelen, tényleg, kinek, aztán a férfi szemébe nézett, higgye el nekem, tudom, hogy ezek oroszok. A férfi gyanakodva nézett a nőre, aztán az ég felé fordította az arcát, de úgy, mint aki tudja, úgyse lát semmit, és azt válaszolta, némiképp felélénkülve, hát, még az is lehet, hogy oroszok. Aztán két apró lépéssel igazított a menetirányán, lenézett az úttestre, maga elé, majd bátran, lendületből lelépett a járdáról.

2017. június 19., hétfő

A II. János Pál téren, ott, ahol nem kellett kicserélni a Köztársaság tér táblát, mert az már rég nem volt fent az omladozó pártszékházon, a sétány középső padján ült péntek reggel hét előtt a biztonsági szolgálat feliratú fekete ruhás, testes, tán negyvenes férfi. A bal csuklójára akasztott nejlonszatyor a padon feküdt, ahogy maga mellett támaszkodott. Fülledt, nyomott reggel volt, a tér innen belátható részén csak egy álmosan szimatoló kiskutya és a maga elé üresen bámuló gazdája ácsorgott, de ők is távolabb. Egy korabeli nő bukkant fel a Légszesz utca felől, kicsi, fürge léptekkel. A férfi ekkor letette maga mellé a szatyrot, előre dőlt és tenyérrel megtámaszkodott a térdén. Amikor a nő odaért, megállt előtte és kinyitotta a fekete műbőr táskát, majd letette a földre. A férfi még jobban előrehajolt, mintha arra készülne, hogy fejjel belebukjon a táskába. A nő meredten nézte. A férfi ebben a billenékenynek tetsző tartásban elfordította a fejét a tér felé, aztán a pártszékház felé, majd gyors mozdulattal kihúzott a szatyorból egy üres literes cappys flakont, lecsavarta a kupakját, amit maga mellé tett a padra, majd kivett a táskából egy üveg fehérbort. Annak is letekerte a kupakját, azt a másik oldalára tette, és a műanyag palackot a jobb térdére támasztva belenyomta a borosüveg nyakát. Ahogy a függőlegesen tartott üvegből ömlött át a bor, újra jobbra és balra nézett. Ahogy átért a literes üvegbe a palack bor, a férfi kissé megütközve emelte fel a szemmagasságáig, mintha azon bosszankodott volna, hogy az nincs teljesen tele. A nő közben finoman kihúzta az üres üveg nyakát a műanyag flakonból, odanyúlt a kupakjáért, rácsavarta, visszatette a táskába, amit azonnal fel is vett, és egyetlen szó nélkül elindult vissza, arra, ahonnan jött. A férfi a másik kupakért nyúlt, rátekerte, miközben megint körülnézett, már csúsztatta is bele a zacskóba. Akkor nézett a nő után, aki két lépés múlva éppen eltűnt a sarkon.

2017. január 18., szerda

Kedd reggel a Muzsikus cigányok terén szállt fel a 9-es buszra négy fiatal lány, folytatva a megállóban egy telefon fölötti tanakodást, angolul, hogy milyen járművel menjenek tovább. A mellettük négyes ülésen, lábánál hatalmas szatyorral ülő idős nő a hozzá legközelebb álló lányt óvatosan meg is érintve szólt nekik, hogy üljenek le. A lány odafordult, amire a nő hangosabban megismételte, üljenek le. A lány erre kedvesen mosolygott, majd visszafordult a többiekhez. Akkor a szemben ülő kettes ülés egyikéről harsányan átszólt a szintén nagy szatyros, kapucnis fiú a nőnek, Zsuzsa néni, nem értik, angolok. A lányok ezt az átszólást már elhallgatva figyelték, és egyikük leült a nő mellé. A többiek nevetgélve követték: leültek a maradék három helyre. A nő kissé előredőlve a fiú felé fordult és azt mondta elégedetten, na, látod, nem angolok ezek.

2016. december 18., vasárnap

Sárga rohamkocsi zúgott át péntek reggel kilenc körül az Astoria kereszteződésén Buda felől zöldben, a lehúzódó sort gyorsan előzve, szembe a jeges széllel. A piros egyenruhás férfi az ülésből felállva nyúlt ki az ablakán, miután bal kezével megkapaszkodott bent, jobb tenyerével hatalmasat csapott a feje fölött szaggatottan akadozó hangú szirénára, és mosolyogva huppant vissza az ülésre.

2016. szeptember 29., csütörtök

Szerda reggel volt, fél nyolc, amikor a nő megállt a Koszorú utca sarkán. Jobb keze mutató- és középső ujjára csókolt gyakorlottan, majd a csókkal megérintette a fakeresztet, közben felnézett a pléhkrisztusra. Súgott valamit. Ahogy lépett volna tovább, elakadt a rövidre behúzott teleszkopós pórázban, kicsit csodálkozva nézett hátra a nagy, fekete, hengerformájú kutyára, aki már emelte a bal hátsó lábát a kereszt tövéhez. Rántott kicsit a kék fogantyún és halkan, de a cét mérgesen megnyomva azt mondta, Cézár.

2016. augusztus 18., csütörtök

Úszott a héliumos lufi a konzumtengerésznek öltözött nő után, ahogy az aranypántos tengerészkék sarkú szandálja kopogott az új díszkövezeten, Temesváron, az Alecsandru utcában. Lassan ment. Az amerikai ruhacéges lufi után ugrált egy ötévesforma, vékonyka, ügyetlen mozgású, kék-fehér csíkos ruhába öltöztetett kislány, és mindahányszor sikerült beleütnie az arca előtt imbolygó léggömbbe, felkacagott. Nyár eleje volt, napsütés, a nő minden kacagásra hátrafordult és mindig elmosolyodott.

2016. augusztus 9., kedd

A Szigony utcai patikával szemben, a nagyparkolóban állt a férfi a hatalmas panelház kedd reggeli, hosszú árnyékában és erővel, tényleg szépen, a capella azt énekelte, ha lenne két életem. Eddigre ért oda a parkoló túloldala felől jóideje közeledő másik férfi, aki megállt az éneklőtől két személyautónyi távolságra, megvárta, amíg az egy nagyobb levegőt vesz a strófa végén, és mélyített hangon odabökte, te Béla, nem lehetne ezt prózában?, hát, kora reggel van még.

2016. július 16., szombat

Péntek délután a Ráday utcai Juhász cukrászdába ment be a szemüveges nő, miután lehajolva kedvesen azt mondta az egészen rövid lábú, nagyon szőrös kutyájának, hogy ne gyere be. Éppen nem állt senki a pultnál. A kutya nem sokáig bírta az izgalmat, utánaindult. A nő észrevette a szeme sarkából, odafordult, és az előzőnél kicsivel hangosabban mondta, ne gyere be. A kutya ezzel mit sem törődött, ügyetlenül tornászta felfelé magát az egyetlen lépcsőfokon, és amikor már három lába fent volt, egy férfi lépett be mellette az ajtón. A nő ekkor elég nyomatékosan odaszólt, ne gyere be. A férfi dermedten megállt, majd bizonytalanul hátralépett, amire a nő ijedten azt mondta, bocsánat, nem magának szóltam. A férfi a szívéhez kapott és felröhögött.

2016. június 30., csütörtök

Ha láttak volna, ugrott fel a padról a Déri Miksa utcai tüdőintézet kertjében csütörtök délben a kalapos nő a másik kettő közül, énekeltem, táncoltam, szerepeltem, szépasszony voltam. Pördült egyet a a jobb lábán, aztán megcsippentette a szürke kockás szoknyáját, pukedlizett, majd értetlenkedve lenézett a jobb lábára, az éppen elszabadult és lefelé harmonikázó testszínű harisnyára, és azt mondta érdes hangon, bezzeg a harisnyatartók pont olyan szarok, mint régen. 

2016. május 16., hétfő

Pénteken a Rózsák téri templom mögötti padon pólóját levéve ült a férfi a május eleji kora délutáni napsütésben. Két karját kitárva a pad támlájába kapaszkodva, hátravetett fejjel süttette hatalmas, gömbölyű hasát. Csönd volt, madárcsicsergés. Egy konszolidált szürkébe öltözött, frissen berakott, ősz hajú nő lépett be a hátsó kapun a templomkertbe nagycsoportos korú kisfiúval kézen fogva. Amikor a pad elé értek, a kisfiú megállt, szembefordult a napozó férfival és a gömbölyű hasat elkerekedett szemmel bámulva kérdezte, mit mondtál, mama, mit nézünk meg, az oltári szentséget? A nő, miután egy lépéssel előrébb maga is megállt a kézfogást tartva, jelzésszerűen húzni kezdte a fiút, aki nem mozdult. Közben válaszolt, igen, azt. És az hol van, mama, kérdezte a fiú a hasat továbbra is megbűvölten nézve. Az oltáron, bent, nyomta meg egy kissé a szót a nő, és lépett egyet a templom felé. Így a fiú is lépett egyet, oldalra, mert még mindig nem vette le a szemét a hasról, és tétován azt mondta, ja?

2016. március 17., csütörtök


A két nő halkan beszélgetve, ráérősen nézegette a vállfákon színek szerint elrendezett női felsőruházatot kedd délelőtt, az ötvenszázalékos kiárusításon, Marosvásárhelyen, a Rózsák téri turkálóban. A fiatalabb leakasztott egy fekete flitteres darabot, és odamutatta a másiknak, hogy na, vegyél már egy ilyet. A nő elvette a felé nyújtott blúzt, maga elé emelte nyújtott kézzel a két vállánál fogva, nézte, nézte, majd mosolyogva megszólalt, de hát ez nem nekem való, ennek csak egy ujja van. A másik szusszant egyet, aztán annyit mondott, és anya, szerinted ez akkor lenne neked való, ha egy kezed lenne?

2015. december 19., szombat

Éppen egy héttel karácsony előtt, csütörtök reggel szürke kötöttsapkás nő jött ki a Laky Adolf utcai FŐKEFÉtől, fakópiros kabátban. A jobb zsebéből kicsit kilógott egy fehér nejlonzacskó. Két kezében maga elé tartott egy-egy legalább másfél méteres nyelű vadonatúj tollseprűt. Bár rendületlenül egyenletesen lépdelt, volt valami feszült igyekezet a járásában. Amikor kiért a sarokra, meglátta, hogy érkezik az Újpalotára tartó villamos. Az arcán felragyogott a derű, de nem esett ki a ritmusból, a maga elé tartott tollseprűkkel magabiztos könnyedséggel lépkedett a megálló felé. Abban a szempillantásban ért oda az első ajtóhoz, amikor a villamos megállt.

2015. december 2., szerda

Szerda este lépett be a nő a Lövölde téri Lidlbe, hirtelenlila kötött micisapkája elhalványult a vörös rúzsa fölött. Megvetően nézett végig az előtérben álló biztonsági őrön, és ahogy elment mellette, azt dohogta, hát, persze, a főrendező. Egyenesen a dobozos sörökhöz ment, kicsit nézegette őket, aztán egyet levett, továbblépkedve kinyitotta, és kedvtelve iszogatni kezdte. Sétálgatott a sorok közt, és néha fejcsóválva azt mondta, méghogy főrendező.

2015. szeptember 28., hétfő

A férfi a Fogarasi út elején, a NAV Kelet-budapesti Adóigazgatóságának irodájának ajtaja elé lépett ki. Pattanásig feszítette farmerjét és rövid ujjú fehér pólóját a hatalmas izomzata. Karján a mozdulattól, ahogy a füléhez emelte a telefont, görögdinnye-szeletnek látszott egyik színes tetoválása. Na, helló, mondta a telefonba, kell egy szerződés az arabnak, aztán továbblépett, a másik iroda bejárata elé, először a portásra nézett, majd a tekintetével keresgélt kicsit, és amikor meglátta a feliratot, Nemzeti Pedagógus Kar, megállt, meredten nézte a táblát. Hallgatott kicsit, majd halkabban újra azt mondta, kell egy szerződés az arabnak. Vett egy nagy levegőt, és erőből, fojtottan tette hozzá a lélegzetnyi szünet után, most, majd anélkül, hogy lenyomta volna a hívást, zsebre vágta a telefont.

2015. augusztus 28., péntek

Badacsonytomajon a minicoophoz közeli presszóban csütörtök reggel nyolckor a félhangos kertévétől távolabb, a sarokban ült egyik négyszemélyes asztalnál a fiatal férfi. A mellette levőnél egy idősebb. Mindketten fogták az üveg sörüket, mindketten maguk elé néztek. Az idősebb asztalán félretolt üres decispohár is volt. Hosszabb hallgatás után, továbbra is maga elé nézve kérdezte: de ha láttad, hogy mozdulni sem lehet, annyian vannak, minek mentél rá? A fiatal akkor teljes felsőtesttel felé fordult, és azt mondta emelkedő hangon, mert volt matricám, háromezer forintért, bazmeg. Aztán visszafordult és maga elé nézve hosszan fújta ki a maradék levegőt.

2015. augusztus 6., csütörtök

Az Andrássy úton, a Bábszínházzal szemben a biciklisáv melletti padon ült a hatvanas férfi, papucsban, fehér atlétában és egy rikító narancssárga szörfnadrágban. Reggel fél hét volt, az előző esti vihar tócsái már majdnem felszáradtak. A férfi keresztbevetett lábbal ült, két karját a pad támlájára fektette, jobbkezében egy durit üvegpohárban kis kávé volt, gondolatnyi tejjel. Meglengette a felül levő lábát, hátrabillentve és kissé balra fordítva a fejét azt mondta, na, mi van már. Egy kisebb loncsos fekete kutya távolabbról, a sarkokról odanézett. 

2015. július 19., vasárnap

A férfi, a nő és a lány szótlanul figyelték a pincért, aki sorra tette le a a kelyheket, csészéket, poharakat, tányérokat a híres Klauzál téri cukrászda utcai asztalára. Ahogy elment, a nő és a lány kiskanalat fogtak, a férfi pedig hátradőlve még egy gombot kigombolt a kissé már gyűrött és mellig kigombolt fehér ingén és azt mondta, na, most székesegyház ide, mammamia oda, én még egyszer ilyen szart nem nézek meg. A kanalak egy pillanatra megálltak a levegőben, aztán a lány szusszantott egyet, letette a kanalat, leszegte a fejét és keményen azt mondta, dóm. A férfi felvette a villáját, közben kérdezte, mi? Nem székesegyház, dóm, mondta a lány már a férfi arcába nézve. Nem mindegy, kérdezte a férfi engedékenyen.

2015. július 7., kedd

A dél körüli forróságban az Ikea és a Sugár közti egyik padra ült le a gyógyszandálos nő, mellé a tízéves forma fiú, a lábánál legalább két számmal nagyobb strandpapucsban. A nő egy hell feliratú energiaitalt húzott elő a közöttük levő szatyorból és odaadta a gyereknek. Mama, pont ilyet akartam, nyúlt boldogan a dobozért a fiú. A nő bólintott, hát akkor jól van, mondta, és ahogy hátradőlt, a nyakában megcsillant a kicsi aranykereszt.

2015. március 19., csütörtök

A Cairns Central bevásárlóközpont háta mögött a fülledt őszi péntek kora délutánján három nagy fa közös árnyékában a járda közepén egy csukott szemű, kecsesen karcsú, idősebb férfi feküdt az oldalán mellkasához hajlított karral, kissé felhúzott lábbal, mozdulatlanul. A feje alatt egy fehér párna volt. Tizenkét ember ült körülötte élénk színes ruhákban, vállhoz húzott térddel szó nélkül, a mellettük halkan ellépkedő járókelőkre ügyet sem vetve. Nem jött meg a ciklon, amiről a városban napok óta beszéltek, a mélyszürke égtől sötétnek látszó faleveleket hangtalanul hintáztatta a szél.

2015. március 7., szombat

Délelőtt háromnegyed tizenegy volt, amikor Edmonton előtt letért az útvonaláról a SunBus 142-es járata. A sofőr egy pillanatra visszatartotta a levegőt, más jelét azonban nem adta a csodálkozásnak vagy az ijedtségnek, amikor megpillantotta  a zsákutca fordulóját és hirtelen a fékre lépett. Komótosan körbejáratta a buszt a szűk helyen, aztán a tükörben megkereste a fékezés óta csodálkozva nézelődő utas tekintetét és mosolyogva azt mondta, wrong  way, aztán hozzátette, már előre, az útra nézve, it's my first day, you know. 

2015. február 26., csütörtök

A férfire minden nagy volt: a térd alá lógó kékes szürke laza sortja, a hasonló színű, hosszú és bő pólója, az átlátszatlan napszemüvegre mélyen ráhúzott baseball sapkája. A nőre, akivel kéz a kézben sétáltak a Shields streeten a Central felé, minden kicsi: a spagettipántos top szélei bevágtak a sovány testébe, a streccsfarmer rövid és olyan szűk volt, hogy harminc centinél nem tudott nagyobbat lépni, szedte is szaporán a lábán, hogy tartsa a tempót a férfival. A vállig érő dús, egyenesszálú haja mindig túllendült a feje körül, amikor férfi felé fordulva kis szünetekkel azt mondta egymás után háromszor, anélkül, hogy a férfi akár csak ránézett volna, everybody was so important but not me.

2014. november 5., szerda

A városi bevásárló központ árkádsorának árnyékában ült a két Cairns State High School egyenruhás lány törökülésben, mélyen előregörnyedve a bevásárlókocsik mellett a földön, a buszmegállóban. Egyikük mezítláb ült, előtte volt a lerúgott cipője. Mások is ültek a közelükben, hátukat a falnak vetve, a két kis padon is, de a legtöbben ácsorogva várták a buszt. A lányok maguk elé meredtek a betonra, halkan beszélgettek. Pontosabban a mezítlábas hallgatta a cipőset. Mindkét lánynak kiengedett, hosszú haja volt, amit babrálgattak közben. Amikor beállt a busz a megállóba és mindenki felszállt, ők fel se néztek. Ahogy elment a busz, üres lett a környék, a levegő sem mozdult. A cipős beszélt tovább, a mezítlábas néha hümmögött, és a babrálásból tétova fonogatásba kezdett. Aztán a feje tetején átvetett haját az arca közepénél összefogva kezdte szorosabbra fonni, a végén levette a csuklójáról a gumit, összefogta. Kicsit lökdöste ide-oda, aztán lassan oldalra fordult, a beszélő cipős felé, akinek a fonat, mint valami ormány, megjelent a látóterében. Hirtelen elhallgatott és elképedve nézte a mezítlábast, aki arccal ugyan felé fordult, de csak a szélesen vigyorgó száját látta. Sértetten összehúzott szemöldökkel vett egy nagy levegőt, mint aki kiáltani akar, aztán csalódottan kifújta, és csak nézte, nézte a mezítlábast, aki furcsállotta a hosszú csendet és a mutatóujjával egy kis rést húzott a jobb szemének. Ahogy összetalálkozott a tekintetük, a cipősből kirobbant a nevetés. A mezítlábas egy pillanattal később visítva csatlakozott. 

2014. október 6., hétfő

A sprőden hullámos fekete haja vastag fonatát egy kék és egy lila gumi fogta. Ahogy beült a 6-os számú takarító kocsi első utas ülésére, a hátán csapott egyet a fonat vége, a lába elé dobta a zacskókat. Legalább négyes olvasószemüvege volt, amit előre hajolva egyik nejlonzacskóból vett elő. A másikból, két tejes doboz közül kihúzta a könyvet, mindkét oldalát végigsimította a hasán, hogy a pólójába törölje a tej hidege miatt kicsapódott nedvességet. A kocsi közben elindult, a három hátul ülő kifelé nézett, a vezető előre, a keskeny, tengerparti villák között vezető útra. A filigrán könyvet az ölébe fektette, de ahogy ránézett a címére, felemelte, hogy a többiek is lássák, és nevetve mondta ki, Human rights. Miután a többiek ránéztek a könyvre, majd rögtön bágyadtan újra kifelé fordultak, kinyitotta és úgy merült bele egy szempillantás alatt, mintha órák óta olvasna. Amikor pár perc múlva fékezett az autó, felnézett és megrökönyödve bámulta a kocsi előtt átsétáló három férfit, akik golfütőikkel lépkedtek a tűző napon az út egyik, frissen nyírt füves oldaláról a másik, frissen nyírt füves oldalára.

2014. október 4., szombat

A port douglas-i szálloda staff kitchen pultjára letett tálcán sokféle színű és formájú kenyérszelet volt kora délelőtt. Mindhárom asztalnál szótlanul ültek, eszegettek, kávézgattak, néhányan mereven bámulták a sarokból lelógatott nagy, lapos tévét. A sárgásan ősz hajú idős nő, akinek a karján a rövid ingujj együtt lendült a ráncos bőrredőkkel, amikor a szájához emelte a villát, éppen háttal ült a tálcának, a legközelebbi széken. Előtte a szállodai tányéron legalább egy tucat összegöngyölt, pirított bacon kunkorodott. Egyet a szájába vett, de nem kezdte el rágni, hanem csukott szájjal maga alá húzta a tornacipős lábát, lassan felállt, kis mozdulatokkal a szék mögé lépett, majd fél fordulattal éppen a tálca mellé. Egymás után négy szelet kenyeret fogott meg és forgatott a neonfény felé bravúros gyorsasággal, mindet azonnal vissza is dobva. Amikor az ötödiket felemelte, lelassította a mozdulatait, rágni kezdett, és a kenyeret továbbra is mustrálva visszalépkedett a székéhez. Leült, két könyökre támaszkodott, ketté törte a szeletet. Mindkét darabot megszagolta majd gyanakodva körbenézett, mint aki valami furcsa hangot hall.

2014. szeptember 23., kedd

Szombaton délben két takarító egyenruhás nő ment be a minden oldalról üvegfalú helységbe, a hatalmas sötét garázs folytatásaként, a szálloda alatt elterülő housekeeping raktárakkal szembe. A fiatalabb leült a kávéjával, és azonnal a semmibe meredt. Az idősebb, a kitűzője szerint Asa nevű, betett a szeletelt kenyérből kettőt pirítani, közben a hűtőből kivett egy zacskós lágysajtot, hunyorítva kiforgatta a műanyagból, a bal kezébe fogta, majd ahogy a két szelet pirítós kiugrott a sütőből, a jobbal az odakészített tányérra dobta őket, ezzel lényegében egy időben lehuppant a legközelebbi székre, és a tányért is maga elé ejtette. Az egyik szelet kenyeret megemelte, a tányéron levőre csapta a kezén kissé megtapadt sajtot, és a felemelt szeletet rádobta. A szeletek egészen pontosan fedésben voltak. Egy kicsit nézegette, mintha hozzá sem akarna nyúlni többet, aztán megfogta, hátradőlt és érdeklődés nélkül beleharapott. Lassan rágcsálta, ütemesen, a hátul rendezetten copfba fogott fakó szőke haja rezgett ettől, és a frufruja lassan teljesen a szeme elé csúszott. Percekig ültek így, amikor a fiatalabb nő megkérdezte, what's the day off. Akkor elsimította a frufruját, és azt mondta, wednesday, thursday.