2014. augusztus 23., szombat

Az átmenetileg hosszan zárva tartó Cairns Museum előtt üldögélt a férfi egy padon, elmélyülten dohányt igazgatott cigarettapapírra, rajta kívül mindenki más lendületesen ment valahova, reggel fél kilenc volt, verőfény. A közelben már dolgoztak a kertészek, a járda és a keskeny utca közötti növényeket igazgatták. Egyikük odahajolt az éppen rágyújtó férfihez, és bizonytalanul azt mondta neki, the jet's starting. A férfi változatlanul nézett maga elé a levegőbe, bár a cigarettát tartó ujjaival billentett egyet alig láthatóan, hogy tudomásul vette a közlést, aztán rezzenéstelen arccal figyelte a füstben a mozdulata keltette hullámot. Nem telt el fél perc, az elinduló locsoló vize beterítette a hátát, sőt a sziluettje körül jó húsz centis sávban körbepermetezte. Ekkor komótosan maga elé húzta a kezét, úgy, hogy a cigaretta a teste takarásába kerüljön.