Péntek koradélelőtt volt, érthetetlenül gyönyörű október végi napsütés. A kilences busz úgy állt meg a Kálvária téren, hogy a leszállóknak szinte tökéletesen szembesütött. A harmadik ajtónál lelépő, zsinór nélküli fülhallgatós, kigombolt bőrdzsekis fiatal férfi kedélyesen lazán, ritmikusan bólogatott, ahogy kinyílt előtte az ajtó. Hunyorítva, könnyed lendülettel lépett le az alacsonypadlós buszról, de mielőtt földet fogott volna, a trolivezeték tartóoszlopába bólintott. Az oszlop jókorát kondult, a férfi összeszorított ujjakkal dörzsölgette a homlokát, és miközben továbbment, haragosan morgott visszanézve: faszom oszlop.