A Kámfor utca sarkán, a vasúti átjáróval szemközti telken, ahol nyári vándorcirkuszosok teherautói, szerelvényei állnak, a kamion mellett, amelyiknek Forma 1-es pálya előtt babonázó tekintetú szőke nővel mosolygó Schumachert festettek az oldalára, egy hatalmas, rozsdás koronggal vesződött két férfi. A melegítősnek, aki éppen egy deszkadarabra igyekezett rábillenteni a vasat, hirtelen kifordult a kezéből, és a fakókék munkaruhás férfi lábára zuhant, majd a betonra kondult. Az elvékonyodó zenei hanggal együtt szólalt meg lassan a fakókékruhás, hogy jól van, Lajos – de olyan hangon, mintha a Lajos nevű egy aranyos, szemüveges óvódás lenne, aki most tényleg egészen élethű hattyút rajzolt.

A Nefelejcs utcánál, az út közepén, a felezővonalon várta a férfi, hogy elfogyjon a kocsisor és átmehessen a túloldalra. A karján vadászölyv ült mozdulatlanul. Amikor alig egy méterre elszáguldott mellettük a troli, a madár lassan felnézett az égre, ahonnan óriási pelyhekben kezdett hullani a hó.

A Damjanich utcai Sparban, a pénztárak mögött kortyolgatta a nő az energianergiaitalt. Hetvennek látszott. A zöld mellénye hátán nagybetűkkel állt: Budapest esély. Néha biggyesztett egyet az ajkával, ahogy a fiatal férfiakat hallgatta, akik tőle egy lépésre laza körben beszélgettek. Mind  terpeszben álltak, fedetlen fővel, kopaszra nyírva, farmernadrágot viseltek és szinte azonos szabású pufidzsekit: ketten fehéret, ketten feketét.