A sprőden hullámos fekete haja vastag fonatát egy kék és egy lila gumi fogta. Ahogy beült a 6-os számú takarító kocsi első utas ülésére, a hátán csapott egyet a fonat vége, a lába elé dobta a zacskókat. Legalább négyes olvasószemüvege volt, amit előre hajolva egyik nejlonzacskóból vett elő. A másikból, két tejes doboz közül kihúzta a könyvet, mindkét oldalát végigsimította a hasán, hogy a pólójába törölje a tej hidege miatt kicsapódott nedvességet. A kocsi közben elindult, a három hátul ülő kifelé nézett, a vezető előre, a keskeny, tengerparti villák között vezető útra. A filigrán könyvet az ölébe fektette, de ahogy ránézett a címére, felemelte, hogy a többiek is lássák, és nevetve mondta ki, Human rights. Miután a többiek ránéztek a könyvre, majd rögtön bágyadtan újra kifelé fordultak, kinyitotta és úgy merült bele egy szempillantás alatt, mintha órák óta olvasna. Amikor pár perc múlva fékezett az autó, felnézett és megrökönyödve bámulta a kocsi előtt átsétáló három férfit, akik golfütőikkel lépkedtek a tűző napon az út egyik, frissen nyírt füves oldaláról a másik, frissen nyírt füves oldalára.