Sárga rohamkocsi zúgott át péntek reggel kilenc körül az Astoria kereszteződésén Buda felől zöldben, a lehúzódó sort gyorsan előzve, szembe a jeges széllel. A piros egyenruhás férfi az ülésből felállva nyúlt ki az ablakán, miután bal kezével megkapaszkodott bent, jobb tenyerével hatalmasat csapott a feje fölött szaggatottan akadozó hangú szirénára, és mosolyogva huppant vissza az ülésre.

Szerda reggel volt, fél nyolc, amikor a nő megállt a Koszorú utca sarkán. Jobb keze mutató- és középső ujjára csókolt gyakorlottan, majd a csókkal megérintette a fakeresztet, közben felnézett a pléhkrisztusra. Súgott valamit. Ahogy lépett volna tovább, elakadt a rövidre behúzott teleszkopós pórázban, kicsit csodálkozva nézett hátra a nagy, fekete, hengerformájú kutyára, aki már emelte a bal hátsó lábát a kereszt tövéhez. Rántott kicsit a kék fogantyún és halkan, de a cét mérgesen megnyomva azt mondta, Cézár.

Úszott a héliumos lufi a konzumtengerésznek öltözött nő után, ahogy az aranypántos tengerészkék sarkú szandálja kopogott az új díszkövezeten, Temesváron, az Alecsandru utcában. Lassan ment. Az amerikai ruhacéges lufi után ugrált egy ötévesforma, vékonyka, ügyetlen mozgású, kék-fehér csíkos ruhába öltöztetett kislány, és mindahányszor sikerült beleütnie az arca előtt imbolygó léggömbbe, felkacagott. Nyár eleje volt, napsütés, a nő minden kacagásra hátrafordult és mindig elmosolyodott.

A Szigony utcai patikával szemben, a nagyparkolóban állt a férfi a hatalmas panelház kedd reggeli, hosszú árnyékában és erővel, tényleg szépen, a capella azt énekelte, ha lenne két életem. Eddigre ért oda a parkoló túloldala felől jóideje közeledő másik férfi, aki megállt az éneklőtől két személyautónyi távolságra, megvárta, amíg az egy nagyobb levegőt vesz a strófa végén, és mélyített hangon odabökte, te Béla, nem lehetne ezt prózában?, hát, kora reggel van még.

Péntek délután a Ráday utcai Juhász cukrászdába ment be a szemüveges nő, miután lehajolva kedvesen azt mondta az egészen rövid lábú, nagyon szőrös kutyájának, hogy ne gyere be. Éppen nem állt senki a pultnál. A kutya nem sokáig bírta az izgalmat, utánaindult. A nő észrevette a szeme sarkából, odafordult, és az előzőnél kicsivel hangosabban mondta, ne gyere be. A kutya ezzel mit sem törődött, ügyetlenül tornászta felfelé magát az egyetlen lépcsőfokon, és amikor már három lába fent volt, egy férfi lépett be mellette az ajtón. A nő ekkor elég nyomatékosan odaszólt, ne gyere be. A férfi dermedten megállt, majd bizonytalanul hátralépett, amire a nő ijedten azt mondta, bocsánat, nem magának szóltam. A férfi a szívéhez kapott és felröhögött.

Ha láttak volna, ugrott fel a padról a Déri Miksa utcai tüdőintézet kertjében csütörtök délben a kalapos nő a másik kettő közül, énekeltem, táncoltam, szerepeltem, szépasszony voltam. Pördült egyet a a jobb lábán, aztán megcsippentette a szürke kockás szoknyáját, pukedlizett, majd értetlenkedve lenézett a jobb lábára, az éppen elszabadult és lefelé harmonikázó testszínű harisnyára, és azt mondta érdes hangon, bezzeg a harisnyatartók pont olyan szarok, mint régen. 

Pénteken a Rózsák téri templom mögötti padon pólóját levéve ült a férfi a május eleji kora délutáni napsütésben. Két karját kitárva a pad támlájába kapaszkodva, hátravetett fejjel süttette hatalmas, gömbölyű hasát. Csönd volt, madárcsicsergés. Egy konszolidált szürkébe öltözött, frissen berakott, ősz hajú nő lépett be a hátsó kapun a templomkertbe nagycsoportos korú kisfiúval kézen fogva. Amikor a pad elé értek, a kisfiú megállt, szembefordult a napozó férfival és a gömbölyű hasat elkerekedett szemmel bámulva kérdezte, mit mondtál, mama, mit nézünk meg, az oltári szentséget? A nő, miután egy lépéssel előrébb maga is megállt a kézfogást tartva, jelzésszerűen húzni kezdte a fiút, aki nem mozdult. Közben válaszolt, igen, azt. És az hol van, mama, kérdezte a fiú a hasat továbbra is megbűvölten nézve. Az oltáron, bent, nyomta meg egy kissé a szót a nő, és lépett egyet a templom felé. Így a fiú is lépett egyet, oldalra, mert még mindig nem vette le a szemét a hasról, és tétován azt mondta, ja?

A két nő halkan beszélgetve, ráérősen nézegette a vállfákon színek szerint elrendezett női felsőruházatot kedd délelőtt, az ötvenszázalékos kiárusításon, Marosvásárhelyen, a Rózsák téri turkálóban. A fiatalabb leakasztott egy fekete flitteres darabot, és odamutatta a másiknak, hogy na, vegyél már egy ilyet. A nő elvette a felé nyújtott blúzt, maga elé emelte nyújtott kézzel a két vállánál fogva, nézte, nézte, majd mosolyogva megszólalt, de hát ez nem nekem való, ennek csak egy ujja van. A másik szusszant egyet, aztán annyit mondott, és anya, szerinted ez akkor lenne neked való, ha egy kezed lenne?