A városi bevásárló központ árkádsorának árnyékában ült a két Cairns State High School egyenruhás lány törökülésben, mélyen előregörnyedve a bevásárlókocsik mellett a földön, a buszmegállóban. Egyikük mezítláb ült, előtte volt a lerúgott cipője. Mások is ültek a közelükben, hátukat a falnak vetve, a két kis padon is, de a legtöbben ácsorogva várták a buszt. A lányok maguk elé meredtek a betonra, halkan beszélgettek. Pontosabban a mezítlábas hallgatta a cipőset. Mindkét lánynak kiengedett, hosszú haja volt, amit babrálgattak közben. Amikor beállt a busz a megállóba és mindenki felszállt, ők fel se néztek. Ahogy elment a busz, üres lett a környék, a levegő sem mozdult. A cipős beszélt tovább, a mezítlábas néha hümmögött, és a babrálásból tétova fonogatásba kezdett. Aztán a feje tetején átvetett haját az arca közepénél összefogva kezdte szorosabbra fonni, a végén levette a csuklójáról a gumit, összefogta. Kicsit lökdöste ide-oda, aztán lassan oldalra fordult, a beszélő cipős felé, akinek a fonat, mint valami ormány, megjelent a látóterében. Hirtelen elhallgatott és elképedve nézte a mezítlábast, aki arccal ugyan felé fordult, de csak a szélesen vigyorgó száját látta. Sértetten összehúzott szemöldökkel vett egy nagy levegőt, mint aki kiáltani akar, aztán csalódottan kifújta, és csak nézte, nézte a mezítlábast, aki furcsállotta a hosszú csendet és a mutatóujjával egy kis rést húzott a jobb szemének. Ahogy összetalálkozott a tekintetük, a cipősből kirobbant a nevetés. A mezítlábas egy pillanattal később visítva csatlakozott. 

A sprőden hullámos fekete haja vastag fonatát egy kék és egy lila gumi fogta. Ahogy beült a 6-os számú takarító kocsi első utas ülésére, a hátán csapott egyet a fonat vége, a lába elé dobta a zacskókat. Legalább négyes olvasószemüvege volt, amit előre hajolva egyik nejlonzacskóból vett elő. A másikból, két tejes doboz közül kihúzta a könyvet, mindkét oldalát végigsimította a hasán, hogy a pólójába törölje a tej hidege miatt kicsapódott nedvességet. A kocsi közben elindult, a három hátul ülő kifelé nézett, a vezető előre, a keskeny, tengerparti villák között vezető útra. A filigrán könyvet az ölébe fektette, de ahogy ránézett a címére, felemelte, hogy a többiek is lássák, és nevetve mondta ki, Human rights. Miután a többiek ránéztek a könyvre, majd rögtön bágyadtan újra kifelé fordultak, kinyitotta és úgy merült bele egy szempillantás alatt, mintha órák óta olvasna. Amikor pár perc múlva fékezett az autó, felnézett és megrökönyödve bámulta a kocsi előtt átsétáló három férfit, akik golfütőikkel lépkedtek a tűző napon az út egyik, frissen nyírt füves oldaláról a másik, frissen nyírt füves oldalára.

A port douglas-i szálloda staff kitchen pultjára letett tálcán sokféle színű és formájú kenyérszelet volt kora délelőtt. Mindhárom asztalnál szótlanul ültek, eszegettek, kávézgattak, néhányan mereven bámulták a sarokból lelógatott nagy, lapos tévét. A sárgásan ősz hajú idős nő, akinek a karján a rövid ingujj együtt lendült a ráncos bőrredőkkel, amikor a szájához emelte a villát, éppen háttal ült a tálcának, a legközelebbi széken. Előtte a szállodai tányéron legalább egy tucat összegöngyölt, pirított bacon kunkorodott. Egyet a szájába vett, de nem kezdte el rágni, hanem csukott szájjal maga alá húzta a tornacipős lábát, lassan felállt, kis mozdulatokkal a szék mögé lépett, majd fél fordulattal éppen a tálca mellé. Egymás után négy szelet kenyeret fogott meg és forgatott a neonfény felé bravúros gyorsasággal, mindet azonnal vissza is dobva. Amikor az ötödiket felemelte, lelassította a mozdulatait, rágni kezdett, és a kenyeret továbbra is mustrálva visszalépkedett a székéhez. Leült, két könyökre támaszkodott, ketté törte a szeletet. Mindkét darabot megszagolta majd gyanakodva körbenézett, mint aki valami furcsa hangot hall.

Szombaton délben két takarító egyenruhás nő ment be a minden oldalról üvegfalú helységbe, a hatalmas sötét garázs folytatásaként, a szálloda alatt elterülő housekeeping raktárakkal szembe. A fiatalabb leült a kávéjával, és azonnal a semmibe meredt. Az idősebb, a kitűzője szerint Asa nevű, betett a szeletelt kenyérből kettőt pirítani, közben a hűtőből kivett egy zacskós lágysajtot, hunyorítva kiforgatta a műanyagból, a bal kezébe fogta, majd ahogy a két szelet pirítós kiugrott a sütőből, a jobbal az odakészített tányérra dobta őket, ezzel lényegében egy időben lehuppant a legközelebbi székre, és a tányért is maga elé ejtette. Az egyik szelet kenyeret megemelte, a tányéron levőre csapta a kezén kissé megtapadt sajtot, és a felemelt szeletet rádobta. A szeletek egészen pontosan fedésben voltak. Egy kicsit nézegette, mintha hozzá sem akarna nyúlni többet, aztán megfogta, hátradőlt és érdeklődés nélkül beleharapott. Lassan rágcsálta, ütemesen, a hátul rendezetten copfba fogott fakó szőke haja rezgett ettől, és a frufruja lassan teljesen a szeme elé csúszott. Percekig ültek így, amikor a fiatalabb nő megkérdezte, what's the day off. Akkor elsimította a frufruját, és azt mondta, wednesday, thursday.

A fáradt férfi az Esplanade elején, a McDonald's sarkán állt, szemben az óceánnal, és gitározott. Halk dobgitáron játszott, hangosítás nélkül. Előtte egy nagy alaktalan fekete ruhadarabon feküdt a gitártok, nyitva. Rajta is minden ruhadarab lógott, a kelleténél jóval nagyobb volt a nadrágja, az ingje és a kabátja. Két akkord után kezdte, hogy I'm sailing, I'm sailing, home again 'cross the sea, I'm sailing stormy waters, to be near you, to be free. Csukott szemmel énekelt. A hangjára a strandöltözékben csattogó járókelők mind odakapták a fejüket, mert pont olyan rekedtes, emelt hangon énekelt, ahogy a dal szerzője. A férfinak lenőtt, hosszú haja volt, és amikor a víz felől odaért egy fuvallat, ami meglengette a ruháit és a haját is, egy pillanatra láthatóvá vált az élénk világoskék füldugója.

Vasárnap a Lagoonban, jócskán ebéd után, amire már a családok is kiértek, az óvatosak árnyékba feküdtek, a többiek a napra a deszkákra vagy a homokba, közvetlenül a víz köré, ahol a fürdőzők közt egy tizenéves kamaszlány haladt körbe. Szürke pólója és csapzott haja keretezte az erőlködéstől és napsütéstől vörös arcát. Lassan haladt s rekedten ordított, de teljes erőből, mindig azt a dalt, ami hozzászűrődött a színpad, a vásár vagy a közeli éttermek felől. Minden sort hajlításokkal fejezett be, ahogy a tévés tehetségshow-k énekesei, majd levegővétellel váltott a következőre, amit meghallott. Csak a gyerekek bámulták meg, a felnőttek úgy csináltak, mintha nem is vennék észre.

Az átmenetileg hosszan zárva tartó Cairns Museum előtt üldögélt a férfi egy padon, elmélyülten dohányt igazgatott cigarettapapírra, rajta kívül mindenki más lendületesen ment valahova, reggel fél kilenc volt, verőfény. A közelben már dolgoztak a kertészek, a járda és a keskeny utca közötti növényeket igazgatták. Egyikük odahajolt az éppen rágyújtó férfihez, és bizonytalanul azt mondta neki, the jet's starting. A férfi változatlanul nézett maga elé a levegőbe, bár a cigarettát tartó ujjaival billentett egyet alig láthatóan, hogy tudomásul vette a közlést, aztán rezzenéstelen arccal figyelte a füstben a mozdulata keltette hullámot. Nem telt el fél perc, az elinduló locsoló vize beterítette a hátát, sőt a sziluettje körül jó húsz centis sávban körbepermetezte. Ekkor komótosan maga elé húzta a kezét, úgy, hogy a cigaretta a teste takarásába kerüljön.

Reggel a Martyn streeten a sarki KFC és a felfújt szoknyás Marilyn Monroe hatalmas fotójával figyelmet keltő képkeretező ház között, az Ozcare épülete előtt még füstölgött a parkolósávba legurított kuka maradéka. A sarki lámpa miatt megálló, városközpont fel tartó autókból főként a gyerekek bámulták a füstöt és a közelben ácsorgó néhány fiút, akik fáradtan nevetgéltek. Az egyik autóból kinéző kislány bár a fiúkat figyelte, észrevette, amint egy kis honeyeater rászállt a Caring for our Community feliratú táblára.

Két férfi feküdt egymás mellett, plédekbe takarózva, háttal a falnak Cairns-ben, a Lake street-i baptista templom bejárata mellett, a Christ is the answer felirat alatt péntek reggel. A harmadik velük szemben ült, egy hátizsákon. A két fekvő ugyan nem figyelte, ahogy a térdén könyökkel támaszkodva, tenyérrel felfelé kinyújtott karral ül, de mert éppen a látóterükbe esett, mélán nézték. Az ülő, amikor elunta az álmos hallgatást, körbenézett, balra, majd jobbra a háta mögé, aztán előre, kicsit felfelé. Jobb kezét lassan megemelve hosszú ujjaival a két sorba írt szövegre mutatott. Elégedetten konstatálta, hogy tekintetével mindkét fekvő követte a kezét. Még várt egy pillanatot, az érdeklődés csúcspontjáig, majd megszólalt, hogy oké, de mi a kérdés. A két fekvő értetlenül nézte.

A Népligeti távolsági buszpályaudvar Üllői úti kijáratánál állt egymással szemben a két ötvenes férfi, mindkettőnél csomagok voltak. A terepruhás szemrehányóan mondta az ideges adios cipőt viselő szemüvegesnek, csak annak nem mondtam el, akivel nem találkoztam, hogy egy ötkilós pontyot sem tudsz szájbaakasztani, csak gereblyézni jársz ki a féder bottal. Az adios cipős eközben kétszer igazított a szemüvegén.

Szombat délután a néptelen István utcában, a hosszú ideje zárás előtti végkiárusítást tartó L D Princess Kft. Bella Patricia zokni, harisnya üzlete és a Gyros Király Étterem közötti Fekete Gyöngy Bár nyitott ajtajából kihallatszott a torzzá hangosított karaoke. A keresztutcáknál a ferde napsütötte sávok átmenetileg kiemelték a sarkoknál valamiért még mindig ottfelejtett járdaszéli kutyaszart, de hosszában az utca mindkét oldala árnyékban volt már. Ekkor fordult be egy nordic walking bottal lendületesen haladó idősebb, diszkréten pocakos, fekete napszemüveges férfi a Nefelejcs utcából az István utcába, sportcélúan egyenletes, ruganyos léptekkel. Amikor a Fekete Gyöngy Bár elé ért és a láthatatlan énekes azt vonyította, annyi minden változik, nem biztos semmi sem, a férfi felhúzta a szemöldökét, de nem esett ki a maga ritmusából, lépkedett tovább, messze előre nézve.

Az Erzsébet királyné úton, a Nagy Lajos király úti villamosmegállóval átellenben, a temetkezési vállalkozástól bérelt, Kuckó néven igen népszerűvé vált zuglói fagylaltozó hosszan kanyargó sorában állt a férfi. Sötétkék vászonnadrágot, kitűrt szürke pólót viselt, amit a hasa alatt egy bőrszíjjal fogott össze szorosan. A hátán üresen lapult egy fekete hátizsák, rajta oldalt két, méretes, egymásba kapcsolódó karabinerrel. Amikor végre elért a sorral a bejárathoz, ahol már csak három ember állt előtte, azonnal a második lépcsőfokra állt fel jókora terpeszben, és a válla fölött balra hátranézett a sorra, kicsit mustrálgatta, aztán visszafordult és türelmesen, nyaknyújtogatva leste a fagylaltos pultot, közben megérintette párszor az övének csatját.     

A Dagályban, a kinti szauna melletti padon ült a férfi és a lány. Vörösek voltak. A férfi közöttük támaszkodó hatalmas tenyere akkora helyet foglalt el a padon, mint a lány. A lány ránézett a férfira és azt mondta, de kit érdekel, szeretlek. A férfi hosszan hallgatott, aztán maga elé, a kőre nézve felelte: anyád is ezt mondta. Nektek olyan ez, mint amikor az ember üresben rálép a gázra. A lány csodálkozva fordult felé, a férfi halkabban folytatta, ahelyett, hogy szépen, egyesben, ekkor ránézett a lányra, úgy folytatta, érted, nem kell több, egyesben, csak finoman.

A rákospalotai temető bejáratától nem messze, a műkővel lerakott kis téren megállt a fekete hosszú kabátot viselő fiatal nő, a szürke télikabátos idősebb, és a sötétkék kabátos köpcös férfi. A fiatal nő felnézett, elmosolyodott és fejcsóválva elolvasta a feliratot, miközben lassan elindultak befelé, felvételi iroda. Amikor beléptek az előtérbe, éppen látták az irodaajtó csukódását. Akkor leültek és hallgattak. A fiatal nő nemsokára a kis asztalon heverő A4-es papír fölé hajolt, aztán halkan olvasni kezdte: a légi temetés környezetkímélő, gazdaságos. Erre a férfi az idősebb nőre nézett és azt mondta, nem hiszem el, hogy ez most is csak olvas. 

A Győr és Szombathely közötti gyorsforgalmi út frissen megépült szakaszán csúszott le a sötétkék golf péntek este tízkor a magas töltésről, előtte pörgött, csúszkált az esős úton, majd átfordulva érkezett meg a bal oldalára. A fiatal, kopaszra borotvált, farmernadrágot és kék pólót viselő férfi a jobboldali ajtón mászott ki, az ég fele. A golf belseje hófehér volt a kinyílt légzsákoktól. Egy láthatósági mellényes, középkorú, sportosan erős férfi fogta az ajtót, kisegítette, majd felhúzta az út szélére a fiút. Úgy álltak egymással szembe, hogy a mellényes férfi túloldalon leállított autójának vészvillogójának fénye a fiatal arcán ugrált a sötétben. Egy hajszálon múlt, mondta a mellényes a másik kezét elengedve. Milyen hajszálon, kérdezte a kopasz és egészen közel hajolt a mellényeshez. Az meglepetten hallgatott egy pillanatig, majd anélkül, hogy hátrébb lépett volna, kihúzta magát, és azt mondta, paraszt. Tessék, kérdezte a kopasz dühösen kiáltva és igyekezett újra a másikhoz közelebb hajolni, de megtántorodott, és oldalra kellett lépnie, hogy el ne essen. Paraszthajszálon, mondta csendesen a mellényes.     

Az Amerikai úti Szeretetkórház belgyógyászatának folyosóján két idős nő ült egymás mellett. A testesebb világoskék köpenyben, mamuszban, a másik virágmintás pongyolában, kétpántos kínai anatómiai papucsban. A pongyolás mögött falhoz támasztott bot volt. Halkan beszélgettek, közben a szemükkel követték az elfeküdt hajú, kortalannak látszó, sovány nőt, aki kikerekített szemmel, pislogás nélkül ment, merev lábbal tempósan nagyokat lépkedve, előredőlve két kezét könyökben hajlítottan a járás irányába előre nyújtva, mintha valami  furcsa pantomimgyakorlatot végzett volna egyenletes gyorsulással. Amint a folyosó ablakos végéhez ért, egy lépés alatt lefékezett, majd az arcát az ég felé fordítva helyben járt kicsit, aztán megfordult, és újra begyorsított, egészen a túloldali lépcsőig, ahol a lépcsőre bámult felfelé egy helyben topogva. A sokadik forduló után, amikor a két ülő nőtől éppen messze járt, a pongyolás nő odasúgta a köpenyesnek, így még soha nem rohant, mi lehet vele.

Fáj? kérdezte a Fiumei úti traumatológia ambulanciáján az egyik bőrdzsekis fiú a másikat, akinek a mutatóujja vastagon be volt fáslizva. Igen, fáj, de az jót jelent, azt, hogy van benne érzés. Aztán az arca elé emelte a sérült kezét, forgatta, nézegette, és folytatta: nem úgy, mint abban a szemét kurvában. Ekkor elhallgatott kicsit, leengedte a kezét, majd mosolyogva hozzátette: az egész vegyes vágott savanyúságot a fejére öntöttem.