Az Amerikai úti Szeretetkórház belgyógyászatának folyosóján két idős nő ült egymás mellett. A testesebb világoskék köpenyben, mamuszban, a másik virágmintás pongyolában, kétpántos kínai anatómiai papucsban. A pongyolás mögött falhoz támasztott bot volt. Halkan beszélgettek, közben a szemükkel követték az elfeküdt hajú, kortalannak látszó, sovány nőt, aki kikerekített szemmel, pislogás nélkül ment, merev lábbal tempósan nagyokat lépkedve, előredőlve két kezét könyökben hajlítottan a járás irányába előre nyújtva, mintha valami  furcsa pantomimgyakorlatot végzett volna egyenletes gyorsulással. Amint a folyosó ablakos végéhez ért, egy lépés alatt lefékezett, majd az arcát az ég felé fordítva helyben járt kicsit, aztán megfordult, és újra begyorsított, egészen a túloldali lépcsőig, ahol a lépcsőre bámult felfelé egy helyben topogva. A sokadik forduló után, amikor a két ülő nőtől éppen messze járt, a pongyolás nő odasúgta a köpenyesnek, így még soha nem rohant, mi lehet vele.