A Róbert Károly körúti Országos Egészségbiztosítási Pénztár első emeleti ügyfélszolgálatának 38-as ablakától indult el a hatvan körüli házaspár, az éppen beköszöntött őszhöz képest téliesen meleg öltözékükkel bajlódtak kifelé menet. A három biztonsági őr a sorszámcédulát adó géppel vacakolt. A házaspár a kijárat előtt egy pillanatra megállt, a nő tanácstalanul billentette meg a fejét, a férfi erre nagy sóhajtással legyintett, aztán hirtelen megfordult, lendületesen visszaindult az ügyfélablakhoz, a nő lemaradva, lassabban ment utána. A sorszámhívó abban a pillanatban írta ki a 38-ast és a következő ügyfél számát, de még senki sem mozdult a várakozók közül. A férfi felnézett a hívóra, meglódult, és teli torokból odaordított az ügyintézőnek az imént kapott két papírt lengetve, hogy én siket vagyok, az asszony meg teljesen meg van zavarodva, és visszaérve az ablakhoz azt kérdezte valamivel halkabban, mit kell ezzel csinálni. Aztán jobbra-balra tekintve riadtan vette észre, hogy a három biztonsági őr körbefogta.

Este tizenegy volt. Egy idős nő várakozott az Erzsébet királyné úti villamosmegállóban, ahol az ötös busz is megáll. Megszólalt a telefonja, amit némi keresgélés után felvett és azt mondta, szia, igen, nemsokára, igen, majd visszacsúsztatta a táskája külső zsebébe. Ekkor ért oda nagy lendülettel a hatalmas tűzoltóautó, fékezett, éppen a villamosmegállóban állt meg. A sofőr füléhez szorított telefonnal előredőlve és hunyorítva nézte a balra eső keresztutca névtábláját. A nő végigpásztázta az autót hosszában, és megakadt a szeme a kéznyújtásnyira levő, derékmagasságba eső lépcsőn. Egy kicsit közelebb is hajolt, nézte értetlenül és azt mondta maga elé halkan, nem szállok fel, ez nem villamos.

A férfi a Thököly úti bérház gangján állt a bírósági végrehajtó iroda ajtaja előtt, már majdnem a sor elején. Idegesen csosszantott időnként a nagy csöndben fekete zárt bőrpapucsával, amit féllábszárig érő fekete pamutzoknival, katonai-mintás térdnadrággal, fekete bőrdzsekivel viselt, fehér kovbojkalapja alól villogott a sötét napszemüvege. Elővette a telefonját, és miközben beszélt, a sor vége mögé lépkedett, a liftajtóhoz, aztán elköszönés nélkül abbahagyta a beszélgetést, zsebre tette a telefont, és nehéz, lassú léptekkel visszament a helyére. Egy ideig mozdulatlanul állt, majd megkérdezte a biztonsági őrt, hogy mit gondol, baj-e, hogy fogy a türelme és van nála egy parabellum. Ahogy beszélt, a nyakában fojtogató szorosra húzott hatalmas egyiptomi füleskereszt le-fel billegett.

Az egyes pályán úsztak a kicsik a szegedi uszodában szerda délelőtt. A hőmérő harmincegy fokot mutatott. Egy magas, soványan görnyedt negyvenes férfi sétált az edző mögött pár méterrel gumipapucsban, műanyag pólóban és műanyag rövidnadrágban, kezében egy barna foltos oldalra kissé elfeküdt plüsskutyával. Egyik szőke kisfiú időnként kilesett a partra, a férfi olyankor kicsit megmozgatta a kutyát, arccal gondosan a kisfiú felé fordítva.

A férfi a Fővárosi Csatornázási Művek autója mögül jött előre a rákospalotai Patyolat utca közepén, a félreemelt fedlapot kikerülve. Lelökte a nadrágtartóját, lerántotta magáról a pólóját, végigtörölte vele az arcát és a nyakát. A csípőjére lecsúszott fekete guminadrágja harmonikázott a fenekén, amire a sofőrfülkéhez ért. Te, Feri, szerinted kinek hadonászok én, hajolt be az ablakon a munkajárműben éppen a cédék közt keresgélő kollégájához, és azzal a lendülettel ki is nyitotta az ajtót, odahajolt a visszapillantó-tükörhöz, a zsebéből egy fésűt húzott elő, majd apró mozdulatokkal kezdte rendezgetni izzadt tincseit.

Az Ázsiacenter egyik boltjában hosszasan ácsorgott a nő a parfümös gondolánál, aztán a feltornyozott kávék, kakaók és nutellák közt odament a pénztártárgép és töményitalos polc között olvasó férfihez, és azt kérdezte, ópium van-e. A férfi kikerekedett szemmel bámult rá és nem szólt egy szót sem. A nő újra megkérdezte, hangsúlyosabban. A férfi csak nézett mereven. A nő akkor a parfümös gondola felé mutatott, hogy nem talált ott, pedig végignézte. A férfi felnevetett. Aztán gyorsan visszakomolyodva azt mondta, akkor nincs.

A már átforrósodott záhonyi gyorson a Szolnoktól virágmintás ruháját gyűröttre alvó, sápadt, ősz hajú nő Szabadi–Sóstónál riadt fel a fülsiketítő csikorgásra. Kinézett, hirtelen kinyújtotta a nyakát, mint valami ragadozó és dühödten fordult a vele szemben ülő lányhoz: Kriszti, mi van, hogy ezek az asszonyok bikiniben járnak az utcán? Nyár van, mama, meg Balaton, nézett fel a lány fejcsóválva a könyvéből.

A Miskolci utcai színházi raktár kerítése előtt, a bokrok alatt üldögélt a két férfi, halkan beszélgettek, és nekifogtak a szatyrokból kipakolt ételnek. Amikor a túloldalon a benzinkút előtt elsétált egy nő, az idősebb meglökte a fiatalabbat, és a nő felé bökött a késével, csak annyit mondott, odanézz. A fiatalabb megigazította a parizert a kettévágott zsömlében, aztán felnézve beleharapott, és amíg rágta a falatot, figyelte, ahogy lépked a nő, majd kedélyesen megszólalt, nekem már van kit szeretni.

A nő kedvesen győzködte kétévesforma kislányát, hogy menjenek oda a váradi étterem teraszán egymással édesen hancúrozó kismacskákhoz. A kislány csodálkozva nézte őket, nem akart közelebb menni. A nő akkor elengedte a kezét, egy gyors mozdulattal elkapta az egyiket, a másik egy közeli asztal alá szaladt, onnan lesett hatalmasra nyitott szemmel. Ahogy a nő leguggolva a kislány felé nyújtotta a szabadulni igyekvő cirmost, a kislány hátrébb lépett, aztán az anyja biztatására mégis odament, végül némi aggodalommal végigsimította. Lassan melegedett bele, de egyre nagyobb kedvvel fogdosta a mozgó puha szőrmókot, a végén sikoltozott a gyönyörűségtől. A nő aztán felállt, engedte elszaladni a kismacskát. A kislány elsírta magát. A nő indulni akart, megsimogatta a kislányt, aztán kézen fogva finoman húzni kezdte, közben halkan vigasztalta. Elindultak. A kislány ordítva sírt, markolászta a levegőt a macskák felé visszafordulva.

A kedves arcú fiú, talán elmúlt húsz, akkor lépett oda a kecskeméti piac melletti tortilla-bódéhoz, miután a leszakadó eső egy pillanat alatt eltüntette a gomolygó porvihart. Szombat éjjel volt, és ahogy a bódé kicsi eresze alól lemondóan visszanézett a biciklijére, hogy nem érdemes az eresz alá menteni, belefeledkezve nézte a hatalmas vizes beton ürességet. Mosolygott, hogy hiába áll az eresz alatt, a beverő esőtől átázott a nadrágja. A három eladó egyike megkérdezte, itt fogyasztja-e, vagy elviszi, amire azt mondta jókedvűen, hogy nem ez volt az eredeti terve, de itt. Addigra a másik két eladó bekapkodta a bódé előtti székeket, leeresztette a napernyőket, és ahogy a fiú megette az első falatokat, a bódéból kedvesen kiszólt egyikük, hogy behúzná az ablakot is, mert bár ő elfog valamennyit az esőből, jön be a vízpermet. A fiú készségesen kijjebb húzta a papírtálcáját, és azt mondta felnevetve, persze, el ne ázzatok ott bent.

Ősz, rövid hajú, kövér nő nézegette a Deák tértől a metrón ülve a McDonald's szórólapját, újra és újra végigmustrálva a kéttucatnyi hamburger fotóját. A Klinikáknál vette észre, hogy a mellette ülő fagypiros arcú sovány férfi néha belenéz a papírba, erre jelzésértékű mozdulattal úgy fordította, hogy ne lásson bele. A férfi akkor a másik irányba keresztbe rakta a lábát, nyelt egy nagyot és elégedetten hátradőlt.

Fotelban ült a férfi a Kassai tér sarkán, úgy tíz méterre egy halom kacattól. Hasára magasan felhúzott, hatalmas, kockás rövidnadrágot viselt, kék pólót és egy gumipapucsot, amiből előre kilógott a zoknis lába. A kacathalom szélén kicsi, vékony lány ült sámlin. Hasonló alkatú fiú közelített felé, amikor mellé ért, gyorsan lehajolt, felemelt egy télikabátot. A lány hirtelen felugrott, megfogta a kabátot és húzta, rángatta. A fiú magas hangon kezdet kiabálni, hát haljak meg, ha nem én voltam itt előbb. Erre a lány még magasabb hangon válaszolt, hát, dehogyis, én voltam. Ekkor vették észre, a férfi felállt és elindult feléjük, amire a fiú azonnal elengedte a kabátot, hátralépett kettőt és halkan azt mondta a lányra nézve, hát jól van, akkor haljál meg te.

A Pólus Center Tescojában szombat este a tizenévesek egymással versengtek, ki tud előbb fizetni, az idősebbek fásultan vártak a sorokban. A tizenkettesnél dolgozó pénztárosnő elvette a sorra kerülő nőtől a kártyát, és a készülékre mutatva azt mondta, először üsse be a pinket, aztán nyomja meg a zöld gombot. A szomszéd kasszánál meghallották ezt a kamaszok, és egyre hangosabban ismételgették a pénztárosnő szavait, aki feléjük fordult, majd némiképp tanácstalanul jó egészséget kívánt a nőnek, ahogy visszaadta a kártyát.

A kaposvári főutcán két nő beszélgetve, lassan sétált a két év körüli kisfiúval, aki egyszercsak felnézett a fiatalabbra, majd fogta magát és előreszaladt. A közeli keresztutcából ugyancsak futva érkezett a teleszkópos pórázt kihúzva a kis fekete szőrös kutya. Éppen a sarok után találkoztak össze, mindketten megtorpantak. A kutya rögtön hátrált is egy keveset, majd érdeklődve elindul a gyerek felé, aki gyanakodva figyelte. Közben odaért a fiatalabb nő, gyorsan megfogta a gyerek kezét és szó nélkül elindult vele az idősebb felé. A gyerek sírni kezdett és igyekezett lecövekelni, a nő azonban még húzta egy kicsit, aztán megállt, de nem hajolt le hozzá. Az idősebb nőre nézett, aki azt kérdezte, most mi van.

Ahogy a Jégbüfé egyik falra néző pultjára letette a hatvanas nő a franciakrémessel a tányért, ott termett mellette egy hasonlókorú, pár centivel alacsonyabb férfi, ő is letette a tányérját, amelyiken három franciakrémes szorongott. Mindketten kopott, barnás, szürkés ruhadarabokat viseltek, rég divatjamúlt, jellegtelen kabátot. A nő egy pillanatra odanézett és felvont szemöldökkel fordult vissza a saját tányérjához. Nekifogtak a krémeseknek. A férfi módszeresen, tempósan haladt, a nő a helyzeti előnye biztos tudatában, kényelmesen. Amikor a nő befejezte, megtörölte a száját a szalvétával, amit aztán összehajtva letett a tányérra. Mielőtt elindult, odapillantott, hol tart a férfi, aki éppen a harmadik krémesnek állt volna neki. Nyelt egy nagyot, és ahogy a nő elindult, hangosan utánaszólt, kedves egészségére.

A tavasz első napsugaraiban álltak egymással szemben a MÁV egyik lepattant angyalföldi épületénél a telephelyi forgalmi rend feliratú, egyébként üres tábla előtt. A pink miniszoknyás, vörösre festett hajú nő csillogó szemmel simogatta meg a hatalmas, földig érő juhászbundát és fakó NY feliratú sapkát viselő férfi borostás arcát, aki erre a földre lenézve halkan azt mondta, nem baj.

Nem sikerült a szoktatás, mondta köszönés nélkül a kockás inges, kötényes tömzsi férfi a Lehel piaci kávészaküzlet pultjához lépve. Sírt? kérdezte a fiatalabb pincérnő. De úgy, felelte a férfi, hogy nem bírta otthagyni. Én se bírtam őt annak idején. Hazavittem, a feleségem meg fogta, szó nélkül visszament vele és betette. Sóhajtva tette hozzá, na, akkor kezdődött. Mi kezdődött akkor? nézett fel az idősebb pincérnő. Nem is tudom, mondta fejcsóválva a férfi. Szokásos? kérdezte a fiatalabb és fordult a kávégép felé. Igen, a szokásos, felelte bólogatva.  

A Király utcában, a körút közelében a Városliget irányába állt a járda mellett a frissen mosott ezüstszínű Audi. Az egyik műanyag poharat az autó tetejére tette a fiatal férfi, amíg mélyen lehajolva benyújtotta a kávét a jobboldalt elöl ülő középkorúnak. Mielőtt visszacsukta volna az ajtót, levette a tetőről a sajátját. Belekortyolt a kávéba, aztán lassan elindult, az autót a csomagtartó felől kerülve. Amikor mögé ért, a poharat átvette a bal kezébe, a jobbal hátrakörzött kettőt, lendületesen.

A Francia út végével szemben, a trolivégállomáson, a BKV melegedőiroda előtt feküdt a földön a hajléktan férfi. Félkönyökre támaszkodva énekelt halkan maga elé egy felismerhetetlen dalt, de minden sor végén rettenetes nagyot ordított, hogy jajj. A sorvégi jajjoknál fel is nézett, de nem a járókelőkre, hanem az égre.

Egymáshoz ért a válluk, úgy sétáltak. A férfi benézett a Mai Manó Kávézóba, egészen hátrabiccentette a fejét, amikor észrevette a plafonra állított karácsonyfát. Ekkor kapott bele a szél a kalapjába, és vitte, gurította át az úton. A nő megállt és hangosan nevetett, a férfi csipetnyi sértettséggel indult utána, de az út közepén már mosolygott. Szinte vetődött a megállni nem akaró kalap után, végül guggolva szorította földre. Felnézett, kereste a nőt, de megütközve vette észre maga előtt Kálmán Imre keresztbevetett lábbal ücsörgő szobrát.