A Kámfor utca sarkán, a vasúti átjáróval szemközti telken, ahol nyári vándorcirkuszosok teherautói, szerelvényei állnak, a kamion mellett, amelyiknek Forma 1-es pálya előtt babonázó tekintetú szőke nővel mosolygó Schumachert festettek az oldalára, egy hatalmas, rozsdás koronggal vesződött két férfi. A melegítősnek, aki éppen egy deszkadarabra igyekezett rábillenteni a vasat, hirtelen kifordult a kezéből, és a fakókék munkaruhás férfi lábára zuhant, majd a betonra kondult. Az elvékonyodó zenei hanggal együtt szólalt meg lassan a fakókékruhás, hogy jól van, Lajos – de olyan hangon, mintha a Lajos nevű egy aranyos, szemüveges óvódás lenne, aki most tényleg egészen élethű hattyút rajzolt.

A Nefelejcs utcánál, az út közepén, a felezővonalon várta a férfi, hogy elfogyjon a kocsisor és átmehessen a túloldalra. A karján vadászölyv ült mozdulatlanul. Amikor alig egy méterre elszáguldott mellettük a troli, a madár lassan felnézett az égre, ahonnan óriási pelyhekben kezdett hullani a hó.

A Damjanich utcai Sparban, a pénztárak mögött kortyolgatta a nő az energianergiaitalt. Hetvennek látszott. A zöld mellénye hátán nagybetűkkel állt: Budapest esély. Néha biggyesztett egyet az ajkával, ahogy a fiatal férfiakat hallgatta, akik tőle egy lépésre laza körben beszélgettek. Mind  terpeszben álltak, fedetlen fővel, kopaszra nyírva, farmernadrágot viseltek és szinte azonos szabású pufidzsekit: ketten fehéret, ketten feketét.

Olyan őszi napsütés volt, amilyenről utólag csak sírva lehet beszélni, délután kettő. Az Árpád híd pesti oldalán, a lakótelep szélén egy fal tövében hét gyerek bújt, csínytevő mámorral nézegették egymást. Tőlük kétszáz méterre a sarkon egy tornatanár öltözetű gyanakodva forgatta fejét a fényben.

A szigligeti kikötő vendéglőjének teraszán ebédelt a nő két gyerekkel. A kisebbik babaszékben ült, révült nyugalommal ette a nutellás palancsinát, a nagyobb folyton felugrált, amikor a nő felállt, hogy mindjárt visszajön. A nagyobbik fiú várt egy kicsit, aztán odalépett a kisebbikhez és azt mondta, te itt maradsz, mi hazamegyünk, és nekem nem lesz többet testvérem. A kisebbik szájában megállt a falat.

A Szentendrei úton, Pest felé a belső sávban feküdt, a motorja legalább negyven méterrel többet csúszott. A forgalom azonnal megállt mind a hat sávban. Négy autóból szálltak ki, az út szélére sétálva megbeszélték, melyikük hova telefonál. Egy férfi térdelt mellé, egy nő pedig guggolt. Fegyelmezett mozdulatlansággal feküdt a hátán, a férfi annyit mondott, orvos, amire halkan válaszolt, akkor kollégák vagyunk. Suttogva beszéltek, amíg a férfi vizsgálta, azután kérte meg a nőt, igazítsa el a derékig felcsúszott szoknyáját. A bukósisakot ketten vették le. Amikor a férfi finoman visszaengedte az aszfaltra a fejét, a fiatal nő mosolyogva nézett fel közöttük az égre: mekkora szerencsém van.

A halványan festékpöttyös, ujjatlan piros trikós férfi bal kezében égett a cigaretta, a jobbal tolta a babakocsit. A szegedi Brnói söröző előtt sétált el, amikor a kocsiban ülő baba rámutatott egyik asztalnál ülő nőre és éles hangon azt mondta, néni. Igen, néni, nézett rá büszkén a férfi, ha majd nagy leszel, te is jössz ilyen helyekre.

Feltűnően csinos, sötétvörösre festett hajú nő győzködte az egyik kiadóablakhoz gyűlt három zuglói patikust, hogy adjanak oda neki egy bizonyos gyógyszert, aztán amikor a körzeti orvos visszajön szabadságról, ő rögtön behozza a receptet. A nő hosszas magyarázata után a legidősebb patikusnő egyszercsak azt mondta, ide figyeljen, nagyon morbid dolgot fogok mondani, én bármelyik pillanatban meghalhatok, de maga is.

A férfi a Keleti főbejárata felé hatalmas szatyrot rángató nő arcát bámulta, úgy lépdelt mellette. Idegesen hallgattak, aztán a nő azt mondta, azon gondolkoztam, hogy férjhez megyek.

A férfi előre ment az utasok közt a kijárat felé, ahogy beérkeztek sétahajóval Tihanyba, a nő a sor végén terelgette a két gyereket. Amint a férfi kilépett a népes kikötőbe, kiszúrta a legcsinosabb nőt, és alaposan megnézte. A hajósinas ekkor nyújotta kezét a kisfiúnak, aztán a kislánnyal együtt leszálló nőnek.

Büszkén, feszesen ült a hetes busz első ülésén az ablak mellett a grillázsszínűre festett hajú, fehér ruhás nő. A napszemüvegkerete is fehér volt. A kerek állától a függőleges mély homlokráncig az idő szabályos körcikket vágott az arcába. Úgy nézett ki az Astoria Szállóra, mint egy megkezdett menyasszonyi torta.

A feje tetején kopasz, a maradékot leborotvált, kerek fejű, zömök, kissé felpuhult harmincas férfi ült a Kiadóban két csinos nővel. Az asztalra könyökölve mélyen nézett hol egyik, hol másik szemébe. Amikor elindult fölöttük a ventilátor, a férfi kopasz fejtetőjén gyorsuló kardvágások tükröződtek.

A rákospalotai szemétégető melletti határúton, ahol ötvenméterenként álltak a prostituáltak, a legszebb, hosszú lábú, széparcú, tizenéves lánnyal beszélgetett a megnyerő külsejű, kötött pulóveres, ötvenes férfi. Parkoló autó nem volt a közelben. A férfi szeretetteljes nyugalommal, ráérősen beszélt, a lány türelmesen hallgatta.

Ketten rohantak ki hajnalban a szemesi Thomas diszkóból, de már az út közepére érve lelassultak. A hátsó ekkor hányta le az elsőt, akinek a pólója hátán a shaolin kungfu felirat alatt egy sárkány volt. A találat egészen pontosan a tüzet okádó szájnál csorgott lefelé. A hátsó felélénkült, ahogy megpillantotta a véletlen kompozíciót.

Vasárnap este fél tízkor a Lehel úti állatkórház várójában ült a férfi, az ajtóval szemben. Amikor a lába melletti ládából halk kaparás hallatszott, azt súgta, nincs semmi baj. Aztán kijött egy fehérköpenyes, akinek odaadta a ládát, majd visszaült. Pár perc múlva újra kilépetett az illető, és nyújtotta a ládát. A férfi felállt, de most nem lépett felé, úgy nyúlt érte.

Talán a park felől jött, többeknek odaköszönt, néhány emberrel váltott pár szót, aztán a fesztiváli sokadalomnak ráérősen hátat fordítva indult el a férfi a kaposvári színház művészbejárója felé. Lemegyek, megnézem a barátaimat, hátha vannak, mondta.

Mivé válik az ember a törekvésben, mondta a pirosítóval kikent, feltűnően szép arcú nő az egyes villamoson a Ganz-telep felé kinézve a vele egykorú néninek, aki szemben ült és dermedten nézte a nő piros sapkája alól rakoncátlanul arcába göndörödő, berakott szőke tincseket.

Ahogy megállt a reggeli pesti járat a siófoki autóbusz állomáson, a férfi elsőként szállt le, és alkatát meghazudtoló gyorsasággal rontott be a restibe. A pultban álló nő örömmel kérdezte, deci szilva, kettő szóda, ugye. A férfi visszafojtott hangon válaszolt: egy barack, és ugyanannyi szóda kíséri. A nő állt leforrázva, egy pillanatig mondani akart valamit, aztán meggondolta magát, sóhajtva a polc felé fordult.

A Lehel úti állatpatikus kimérten mondta a rövidhajú nőnek, aki a lustán elballagó macska után nézett, hogy nem szereti, ha bizalmaskodnak vele. A nő mentegetőzve válaszolta: pedig csakúgy simogattam, nem konkrétan.

Pulóverek, tunikák, kiabálta a népligeti aluljáróban az olaszosan öltözött férfi, és mutatta is a nevezett holmit a minden irányból sietőknek. Kezét csókolom, jöjjön ide, lépett párat széttárt karján a kötöttáruval egy középkorú nő felé. Aztán visszaballagott tízéves forma fiához, és fejével a metrólejárathoz igyekvők felé bökött, kiabáljál már te is, hallod. Kezét csókolom, kezdte bizonytalanul a fiú, majd az apja bíztató tekintetére bátrabban folytatta, pulóverek, punikák. A férfi nevetve mondta, hülye vagy gyerek, mit beszélsz.

Van tartós kapcsolatod, kérdezte barátságosan a teniszedző a margitszigeti pályán a tanítványát. Van, felelte a férfi, miközben belenézett az ütőt tartó kezébe, majd a labdára, amit feldobott adogatásra, és jó erősen megütött. Azzal a lendülettel lépett párat a háló felé, és lemondóan hozzátette, kettős hiba.

Hárman álltak a Rákosrendezői sorompók közötti szabadtéri talponálló egyik asztalánál. A macskaköves útnak háttal két fáradt férfi beszélt felváltva, velük szemben egy fiatalabb, aki jelentőségteljes terpeszben állva hallgatta őket, közben élvezettel nyelte a sörét, és ritkán szólt, de akkor a másik kettő élénken figyelt rá. Egy bizonytalan járású férfi pont a háta mögött igyekezett megfordítani a biciklijét, ami elakadt valamiben, ezért habókosan megrántotta. A bicikli hátsó kereke ezzel a lendülettel vágódott be hátulról a kedvtelve sörözgető fiatal férfi lába közé, aki kiáltva fölugrott, és fájdalomtól torzult arccal ért földet. A kapatos férfi gyanakodva megfordult, és nem értette, mi történt.

A júniusi hőségben a pécsi vasútállomáson a hangosbemondó harmadszor ismételte: a negyedik vágánynál tolatást végeznek. Ekkor vágódott ki az ajtó és az ácsorgókat kerülgetve futni kezdett a vasutas egyenruhára még neonmellényt is öltött köpcös férfi. Már az első méterek után vörös volt a feje, de nem lassult, rohant az átjáróig, aztán a békésen közeledő mozdonyig. Lebegett utána a neonmellény. Ahogy odaért, lecövekelt és zihálva integetett a zászlóval. A mozdony lomhán haladt el mellette. Akkor feltolta a sapkáját a homlokán, és a zászlót tartó keze fejével letörölte az álláról patakzó izzadságot.

Most jövök a bíróságról – kiabálta át jókedvűen a Vidámpark előtt a szembejövő biciklisnek a közelről már látható szarkalábakkal nevető nő öreg kocsijából kihajolva –, elváltam. Aztán gázt adott, és a letekert ablakon kilobogott a rengeteg lenszőke, hosszú, göndör haja.

Olyan hirtelen cövekelt le a testes nő a Lehel-piac galériáján az egyik kínai ruhaárus boltja előtt, hogy a mögötte igyekvő fiatal férfi kis híján átesett a húzós kocsiján. Megbabonázva bámult a bolt egyetlen, éppen kissé oldalra billent bábujára, amelyen egy portól már szürkés, eredetileg fehér nejloncsipke kombiné lógott. Aztán odanézett a közeli látványlift tükrözte önmagára, sóhajtott egyet, és kedvetlenül indult tovább.

A Baross téren szállt le a hetes buszról a decensen jól öltözött hetven körüli férfi, az épülő metró kukucska palánkja mellett, ahol festett árnyképek arcán át lehet belesni az építkezésre. Először a fejét sem fordítva, lopva nézett arra, de miután megértette, hogy ezek hivatalos lukak, megállt, végigpásztázta az alakokat, kiválasztott egy női sziluettet. Odalépett, lassan hozzásimult, az arcát beletolta a női arc ovális nyílásába, majd finoman forgatta a fejét, mint aki csókolózik.

A leányfalui strandon tizenhárom éves fiúk játszottak vízilabdameccset. A nyár eleji déli napsütésben halkan zsongott a kétmaroknyi közönség, időnként felhangzott a bírói sípszó, néhányan éppen elindultak a lángossütő felé. Az egyik izgatott edző öblös hangon ordított: egyedül vagy.

A majdnem harmincas férfi úgy hat év után ment ki újra az apja sírjához a falusi temetőbe. Gyertyát is vitt, meggyújtotta, kicsit hátrált, kifejezéstelen arccal bámulta a faragott betűket. Négy perc múlva lángokban állt az egész sír. "Úgyis mindig utáltam a művirágot" - pontosan ezt gondolta. mv.*

*más tollával

A néni beült a székbe, a fiatal fogorvos kedvesen kérdezte: tetszik izgulni? Félek. Koromnál fogva, mondta riadtan az eszközökre nézve.

Szemesen a kikötői Hal-álomban sörözött a hattagú, hetvenesekből álló társaság. Dél volt, tikkasztó forróság még a lombok alatt is. Egyikük felállt, a fürdőnadrágjáról elemelkedett a pocakja, ahogy jobb kezével magasra emelte a teli korsót. Jóbarátok! – mondta boldogan.

A nő körbejárt a budapesti építészirodában, mindenki örömmel fogadta, kérdezgették, hogy van és dicsérték, milyen jól néz ki. Odalépett a harmincas férfihoz is, aki zavartan méregette. A nő hasát simogatva, mosolyogva kérdezte: ugye, nagyon nagy? A férfi halkan válaszolt: nem tudom, nem értek hozzá.

A kocsisor lépésben araszolt. A harmincas nő letekerte az ablakot a kisautón, sóhajtva könyökölt ki. Aztán az előtte álló hatalmas dzsip visszapillantó tükrének csíkjába kicsit belefeledkezve nézte a férfi szemét. Elindult a sorral, amikor pedig újra meg kellett volna állnia, későn fékezett. A csattanás után mindketten kipattantak, a nő bocsánatot kérve méregette a kiskocsi elején a dzsip vonóhorga ejtette sérülést. A férfi nagyvonalúságnak szánt fölényességgel annyit mondott: máskor figyeljen jobban.

Falusi lányka, legfeljebb feleségnek való, mondta a huszonéves fiú a vele egykorú kolléganőjének a lellei sétálóutca bárpultjában. A lány bólogatva tette hozzá: Ja? Az más.

A batéi állomásfőnöklány lassan és komolyan emelte a tárcsát, aztán gyönyörűen felmosolygott a mozdonyvezetőre. Hosszan nézett a vonat után.

A két férfi szörfözni készült a viharos Balaton partján. Derékig letolt neoprénekben pakoltak ki a drága autókból, mintha egy kamera folyamatosan venné őket. Miközben forogtak, hajladoztak a szélben, izmaik megfeszültek, meztelen felsőtestükön pedig csúszkált a már kissé megnyúlt barna bőr.

A rendőr alig lehetett több húsznál. A fóti városi futóversenyre érkező autók parkolását felügyelte. Amikor a nő odaért, barátságosan körbemutatott a majdnem üres téren: hölgyem, szimpatikusan parkoljon.

A vasútállomással szemben, a lellei Desperado cafe árnyékos asztalánál ült a férfi, az izzadtság már testére tapasztotta a gengsztercsíkos inget. Finom vonalú szemüvege egészen elvarázsolta az arcát. Talán még nem múlt hatvan. A nő legalább tíz évvel fiatalabb lehetett, kipirulva ült a férfival szemben. A műszálas butik-nadrágkosztüm gyilkos viselet volt ebben a forróságban. A nő hátradőlt, megemelte a tarkójára tapadt melírozott haját. A mozdulatban benne volt, hogy már tudja: kár a gőzért. Óvatosan körbenézett.

A férfi, kezében egy fél üveg sörrel, az egyik fa mögött ült a szemesi mólón. Strandidő volt. Hibátlanul vasalt fehér inget – az ujját gondosan felhajtva –, szürke nadrágot, és majdnem jó állapotban levő félcipőt viselt. Hivatalt megjárt fáradtsággal dőlt előre. Pontosan abba az irányba nézett, amerről végeláthatatlan tengernek tűnik a Balaton.

Koradélután Kaposvár egyik belvárosi, esténként teltházas éttermében csendben kávézott egy pár. A pincérek halkan pakolásztak, egy pincérnő már a bárszéken ült, amikor a konyhából kilépő kollégája elé tette az ebédjét, sült húst gyümölcssalátával. Ebben a pillanatban lépett be a pocakos férfi, mindnyájan felé fordulva, lelkesen köszöntötték. Ő érdeklődve indult a tányér felé, a pincérnő bíztatta, hogy kóstolja meg. Leült, megkóstolta. Ízlett neki, evett. Élvezettel, aztán magáról egyre jobban megfeledkezve falt. A pincérek diszkréten kiléptek az ajtó elé, a nő bement a pult mögé, lecsavarta a kávéfőző karját és kiütögette a zaccot. Aztán betett egy adag kávét.

Két szobafestő utazott a négyes-hatoson a többnyire jól öltözött emberek közt, némán ültek egymással szemben. Tetőtől talpig fehér festéknyomokat viseltek, a hajuk is festékes volt. Amikor a villamos egy férfikozmetikumokat reklámozó plakát mellett lassított, az idősebb csodálkozva nézett a kép után, a végén már visszafordulva, amíg csak láthatta.

A nő a Cora parkolójában tolta a teli bevásárló kocsit. Nyúlánk végtagjainak kecsessége az áruházi tucatholmikban is szembeötlő volt. Odaért az autóhoz, kinyitotta a csomagtartót, és merev nyakkal emelgette be a sok szatyrot. Az utolsónál megállt, nyugtalanul belenézett, aztán összecsukva azt is betette. Halkan mondta maga elé: ennyi nekem is jár.

Gyulán, a gyógyfürdő medencéjének lépcsőjén állt magabiztosan csípőre tett kézzel a lenőtt hajú, volt rocker kinézetű sovány férfi. Dühösen vette szemügyre a vidáman – egy gyógyvízben alighanem túl vidáman – hadonászva beszélgetőket, aztán megbékélve szemlélte a magukba roskadt, illendően semmibe nézőket. A beinduló buzgárok megmozdították a vizet, a férfi lába között lógó fürdőnadrág himbálózni kezdett.

A Városligetben az araszoló kocsisorhoz közel, egy bokor alatt ült a hajléktalan kinézetű férfi. Szamuráj jellegű, mit lehet tudni tekintettel nézett. A kocsikból rábámulók láthatták, ha kellene, harcba szállna. Nem kellett.

A három kutya is bejárkált a somogytúri karosszériás irodájába, ahol a dudafeszesre nőtt felesége ült. Furcsamód az arca hízott a legnagyobbra. Vég nélkül beszélt, a szavak megállíthatatlanul áradtak a néha kis karikaként megpihenő szájnyílásból. Ő képezte az árat. Kisiskolás termetű, halk szavú férje szelíd büszkeséggel Micikének szólította.

A Pólus Centerben, az elegánsnak tűnő presszó egyik asztalánál izompólóban feszült egy harminc körüli kopasz férfi. Egy másiknál ült a nő, kávéval és felessel. Úgy nézett maga elé, mint aki nem siet. Elegáns ruháját természetes könnyedséggel viselő, finom arcú negyvenes volt. Az a fajta, aki megérzi a tekintetet.

A körút és a Király utca sarkán várt valakire a nyolcvan körüli nő. Világos kiskosztümöt és krémszínű körömcipőt viselt. Fel, s alá lépkedett, időnként az órájára pillantott. Élénkvörösre rúzsozott száját minden arra járó megbámulta.

Fót határában egy Trabant félig belecsúszott a mély árokba. A cingár, szemüveges férfi ráült az út szélére még éppen kiágaskodó motorháztetőre. Boldogan ellazulva meredt maga elé, cigarettázott.