Pulóverek, tunikák, kiabálta a népligeti aluljáróban az olaszosan öltözött férfi, és mutatta is a nevezett holmit a minden irányból sietőknek. Kezét csókolom, jöjjön ide, lépett párat széttárt karján a kötöttáruval egy középkorú nő felé. Aztán visszaballagott tízéves forma fiához, és fejével a metrólejárathoz igyekvők felé bökött, kiabáljál már te is, hallod. Kezét csókolom, kezdte bizonytalanul a fiú, majd az apja bíztató tekintetére bátrabban folytatta, pulóverek, punikák. A férfi nevetve mondta, hülye vagy gyerek, mit beszélsz.

Van tartós kapcsolatod, kérdezte barátságosan a teniszedző a margitszigeti pályán a tanítványát. Van, felelte a férfi, miközben belenézett az ütőt tartó kezébe, majd a labdára, amit feldobott adogatásra, és jó erősen megütött. Azzal a lendülettel lépett párat a háló felé, és lemondóan hozzátette, kettős hiba.

Hárman álltak a Rákosrendezői sorompók közötti szabadtéri talponálló egyik asztalánál. A macskaköves útnak háttal két fáradt férfi beszélt felváltva, velük szemben egy fiatalabb, aki jelentőségteljes terpeszben állva hallgatta őket, közben élvezettel nyelte a sörét, és ritkán szólt, de akkor a másik kettő élénken figyelt rá. Egy bizonytalan járású férfi pont a háta mögött igyekezett megfordítani a biciklijét, ami elakadt valamiben, ezért habókosan megrántotta. A bicikli hátsó kereke ezzel a lendülettel vágódott be hátulról a kedvtelve sörözgető fiatal férfi lába közé, aki kiáltva fölugrott, és fájdalomtól torzult arccal ért földet. A kapatos férfi gyanakodva megfordult, és nem értette, mi történt.

A júniusi hőségben a pécsi vasútállomáson a hangosbemondó harmadszor ismételte: a negyedik vágánynál tolatást végeznek. Ekkor vágódott ki az ajtó és az ácsorgókat kerülgetve futni kezdett a vasutas egyenruhára még neonmellényt is öltött köpcös férfi. Már az első méterek után vörös volt a feje, de nem lassult, rohant az átjáróig, aztán a békésen közeledő mozdonyig. Lebegett utána a neonmellény. Ahogy odaért, lecövekelt és zihálva integetett a zászlóval. A mozdony lomhán haladt el mellette. Akkor feltolta a sapkáját a homlokán, és a zászlót tartó keze fejével letörölte az álláról patakzó izzadságot.

Most jövök a bíróságról – kiabálta át jókedvűen a Vidámpark előtt a szembejövő biciklisnek a közelről már látható szarkalábakkal nevető nő öreg kocsijából kihajolva –, elváltam. Aztán gázt adott, és a letekert ablakon kilobogott a rengeteg lenszőke, hosszú, göndör haja.

Olyan hirtelen cövekelt le a testes nő a Lehel-piac galériáján az egyik kínai ruhaárus boltja előtt, hogy a mögötte igyekvő fiatal férfi kis híján átesett a húzós kocsiján. Megbabonázva bámult a bolt egyetlen, éppen kissé oldalra billent bábujára, amelyen egy portól már szürkés, eredetileg fehér nejloncsipke kombiné lógott. Aztán odanézett a közeli látványlift tükrözte önmagára, sóhajtott egyet, és kedvetlenül indult tovább.

A Baross téren szállt le a hetes buszról a decensen jól öltözött hetven körüli férfi, az épülő metró kukucska palánkja mellett, ahol festett árnyképek arcán át lehet belesni az építkezésre. Először a fejét sem fordítva, lopva nézett arra, de miután megértette, hogy ezek hivatalos lukak, megállt, végigpásztázta az alakokat, kiválasztott egy női sziluettet. Odalépett, lassan hozzásimult, az arcát beletolta a női arc ovális nyílásába, majd finoman forgatta a fejét, mint aki csókolózik.

A leányfalui strandon tizenhárom éves fiúk játszottak vízilabdameccset. A nyár eleji déli napsütésben halkan zsongott a kétmaroknyi közönség, időnként felhangzott a bírói sípszó, néhányan éppen elindultak a lángossütő felé. Az egyik izgatott edző öblös hangon ordított: egyedül vagy.

A majdnem harmincas férfi úgy hat év után ment ki újra az apja sírjához a falusi temetőbe. Gyertyát is vitt, meggyújtotta, kicsit hátrált, kifejezéstelen arccal bámulta a faragott betűket. Négy perc múlva lángokban állt az egész sír. "Úgyis mindig utáltam a művirágot" - pontosan ezt gondolta. mv.*

*más tollával

A néni beült a székbe, a fiatal fogorvos kedvesen kérdezte: tetszik izgulni? Félek. Koromnál fogva, mondta riadtan az eszközökre nézve.

Szemesen a kikötői Hal-álomban sörözött a hattagú, hetvenesekből álló társaság. Dél volt, tikkasztó forróság még a lombok alatt is. Egyikük felállt, a fürdőnadrágjáról elemelkedett a pocakja, ahogy jobb kezével magasra emelte a teli korsót. Jóbarátok! – mondta boldogan.

A nő körbejárt a budapesti építészirodában, mindenki örömmel fogadta, kérdezgették, hogy van és dicsérték, milyen jól néz ki. Odalépett a harmincas férfihoz is, aki zavartan méregette. A nő hasát simogatva, mosolyogva kérdezte: ugye, nagyon nagy? A férfi halkan válaszolt: nem tudom, nem értek hozzá.

A kocsisor lépésben araszolt. A harmincas nő letekerte az ablakot a kisautón, sóhajtva könyökölt ki. Aztán az előtte álló hatalmas dzsip visszapillantó tükrének csíkjába kicsit belefeledkezve nézte a férfi szemét. Elindult a sorral, amikor pedig újra meg kellett volna állnia, későn fékezett. A csattanás után mindketten kipattantak, a nő bocsánatot kérve méregette a kiskocsi elején a dzsip vonóhorga ejtette sérülést. A férfi nagyvonalúságnak szánt fölényességgel annyit mondott: máskor figyeljen jobban.

Falusi lányka, legfeljebb feleségnek való, mondta a huszonéves fiú a vele egykorú kolléganőjének a lellei sétálóutca bárpultjában. A lány bólogatva tette hozzá: Ja? Az más.

A batéi állomásfőnöklány lassan és komolyan emelte a tárcsát, aztán gyönyörűen felmosolygott a mozdonyvezetőre. Hosszan nézett a vonat után.

A két férfi szörfözni készült a viharos Balaton partján. Derékig letolt neoprénekben pakoltak ki a drága autókból, mintha egy kamera folyamatosan venné őket. Miközben forogtak, hajladoztak a szélben, izmaik megfeszültek, meztelen felsőtestükön pedig csúszkált a már kissé megnyúlt barna bőr.

A rendőr alig lehetett több húsznál. A fóti városi futóversenyre érkező autók parkolását felügyelte. Amikor a nő odaért, barátságosan körbemutatott a majdnem üres téren: hölgyem, szimpatikusan parkoljon.

A vasútállomással szemben, a lellei Desperado cafe árnyékos asztalánál ült a férfi, az izzadtság már testére tapasztotta a gengsztercsíkos inget. Finom vonalú szemüvege egészen elvarázsolta az arcát. Talán még nem múlt hatvan. A nő legalább tíz évvel fiatalabb lehetett, kipirulva ült a férfival szemben. A műszálas butik-nadrágkosztüm gyilkos viselet volt ebben a forróságban. A nő hátradőlt, megemelte a tarkójára tapadt melírozott haját. A mozdulatban benne volt, hogy már tudja: kár a gőzért. Óvatosan körbenézett.

A férfi, kezében egy fél üveg sörrel, az egyik fa mögött ült a szemesi mólón. Strandidő volt. Hibátlanul vasalt fehér inget – az ujját gondosan felhajtva –, szürke nadrágot, és majdnem jó állapotban levő félcipőt viselt. Hivatalt megjárt fáradtsággal dőlt előre. Pontosan abba az irányba nézett, amerről végeláthatatlan tengernek tűnik a Balaton.

Koradélután Kaposvár egyik belvárosi, esténként teltházas éttermében csendben kávézott egy pár. A pincérek halkan pakolásztak, egy pincérnő már a bárszéken ült, amikor a konyhából kilépő kollégája elé tette az ebédjét, sült húst gyümölcssalátával. Ebben a pillanatban lépett be a pocakos férfi, mindnyájan felé fordulva, lelkesen köszöntötték. Ő érdeklődve indult a tányér felé, a pincérnő bíztatta, hogy kóstolja meg. Leült, megkóstolta. Ízlett neki, evett. Élvezettel, aztán magáról egyre jobban megfeledkezve falt. A pincérek diszkréten kiléptek az ajtó elé, a nő bement a pult mögé, lecsavarta a kávéfőző karját és kiütögette a zaccot. Aztán betett egy adag kávét.

Két szobafestő utazott a négyes-hatoson a többnyire jól öltözött emberek közt, némán ültek egymással szemben. Tetőtől talpig fehér festéknyomokat viseltek, a hajuk is festékes volt. Amikor a villamos egy férfikozmetikumokat reklámozó plakát mellett lassított, az idősebb csodálkozva nézett a kép után, a végén már visszafordulva, amíg csak láthatta.