Csütörtök este volt, nem lehetett eldönteni, hogy sötétedik vagy a fekete felhők érték el azt a sűrűséget, amiből néhány nagy csepp után leszakadt az ég. A járdán, a Déli pályaudvar felé tartó villamosok mellett az alagútban többen is megálltak és nézték, hogy ömlik. Amerre csak ki lehetett látni, hirtelen szinte minden üres lett. Egy sovány alak közeledett csak, nehezen, szaggatottan lépkedve. Kissé előredőlve haladt, a feje fölött egy táblaszerűséget tartott két kézzel. Végre beért az alagútba, megállt, letámasztotta a táblát, és ahogy letámasztotta, halkan elolvasta a feliratot, csak így tovább Buda, kerületből otthont. Te semmirekellő, fordította el mérgesen a fejét, majd visszanézett a táblára, ja, de, látod, ennyit érsz, nem lettem csuromvíz. 

Vakító napsütés volt hétfő reggel az Orczy-parkban, a széles járdán néhány fős alakzatban közlekedő kék vagy zöld egyenruhás rendőrtan hallgatók igyekeztek órára a sietve haladó emberek mellett. A tóhoz közel eső járdaszakaszon egy kamaszforma fekete labrador ment hámban a fiú mellett. A fiú baloldalán egy lány sétált kutyakiképző feliratú pulóverben. A kutya figyelmesen, egyenletes tempóban lépkedett. A fiú egyszercsak a lány felé fordult és azt mondta, csak egy kicsit, majd egy mozdulattal leemelte a hámot a kutyáról, aki lelkes farokcsóválással azonnal megindul az éppen szembejövő hat egyenruhás lány felé. Az alakzat egy pillanat alatt esett szét, mindegyik lány a kutya felé nyújtogatta a kezét, jajj, de cuki, te kis aranyos, gyere ide, mondták egyszerre. A kutya szótfogadott nekik. A fiú megállt, a hangok irányába fordult mosolyogva, a lány pedig azt mondta halkan, na. A kutya ekkor a fiúhoz szalad, még csóválta kicsit a farkát, visszanézett a lányokra, majd fegyelmezetten leült szorosan a lába mellé.