Körülpillantva lépett be a novemberi napsütötte kedd délelőttből a Ferenc téri Bestmarkt műszaki kereskedésbe a nő. Kézfertőtlenített, közben végignézett a két pultoson, az előttük álló vevőkön és a pult közelében állva várakozó fiatal férfin. Mindenki maszkban volt, ahogy ő is. Íves felfelé mozdulattal levette a kalapját a fejéről, a szabad kezével megigazgatta a haját, majd leült egyik fotelba. Lassan, kedvtelve nézett körbe. A hozzá közelebbi vevő telefon-listából vásárolt, sorra hozatta ki a tizenhárom számítástechnikai tételt. Az eladó minden egyes tárgy előtt, és után is alaposan megnézve a monitorját. A férfi minden bedobozolt holmihoz külön-külön nejlonszatyrot is kért. A másik vevő ugyancsak a telefonját nézve kérdezett műszaki adatokat. A nő egyre hosszabban, és egyre értetlenebbül nézett a négy férfira. Húsz perc telt el, amire az egyik vevő tizenhárom nejlonszatyorral távozott. A fiatal férfi, aki addigra már türelmetlenül állt egyik lábáról a másikra, azonnal odalépett a helyére. Ekkor állt fel a nő, és rövid, nyugodt léptekkel közelebb sétált a pulthoz. Innen is körülnézett. Lassan körbefordult, mit egy kamera. Majd figyelni kezdte a két beszélgetést. A fiatal férfi közben felhívott valakit telefonon is, az illetővel ugyancsak tanakodott számokon és márkaneveken, az eladót is belevonva a beszélgetésbe. A nő már, több mint fél órája várt. Hallgatta a két, végeláthatatlannak tűnő beszélgetést. Egyszercsak a pulthoz lépett, a két férfi közé, és erőteljesen megszólalva azt kérdezte, ez valami továbbképzés itt, vagy idejárnak társalogni? Mind a négy férfi elhallgatott és ránézett. Az idősebb vevő a nő felé fordult és kedvesen élcelődve azt mondta, maguk nők ugyanezt csinálják a fodrásznál. A nőnek elkerekedett a szeme, úgy nézett a férfira, mintha el se hinné, amit hallott, majd elmosolyodott: az legalább meglátszik rajtunk. Magukon meg, mérte végig a férfit, na... nem mondok inkább semmit. Hátatfordított, visszasétált a fotelhez, flegmán lezuttyant, hátradőlt, keresztbevetette a lábát, az ölébe tette a kalapot, és a kezét a karfára dobta.

Mindenki jól megnézte a feltűnően tökéletes izomzatú, kopaszra borotvált harmincas férfit a Paskálon vasárnap délben, ahogy ruganyos könnyedséggel beleereszkedett a váltófürdő hideg medencéjébe. Lebukott, hosszan a víz alatt volt, majd kicsit várt, miután feljött, és ráérősen átlépkedett a forró vízbe. A két húsz körüli fiú, akik korábban beszélgettek, némán lesték. Rájuk nézett a világoskék tekintetével, amire az egyikük halkan megkérdezte: gyurmázol? A férfi mintha gondolkodott volna ezen, úgy mondta, hát, annyira nem, aztán kicsit várt, de edzek, tette hozzá. Erre felbátorodva kérdezte a másik, hogy mit. Emema, válaszolta halkan. Ketrecharcos, mondta hangosabban egyik fiú a másiknak, aki rávágta, tudom. Azzal visszafordult a férfihez, s kedvesen pimaszul viccelődve kérdezte: és elég jó vagy? Azt nem tudom, hogy elég jó vagyok-e, mondta a férfi, de ebből élek, és közben elmosolyodott, mint akinek éppen eszébe jut valami. Aztán fellépett a két medence közti átjáróra, a hideg medence üres volt, kedvtelve beleugrott, lent maradt egy ideig, majd amikor felállt, a forróvizes medencéből mindenki leplezetlenül bámulta a hatalmas hátát a részletgazdag tetoválással: ördög és angyal szkandereztek egymással, nem volt világos, melyik áll nyerőre.