A férfi a Koszorú utcában ment hatodikán reggel 9-kor a Tavaszmező felé tetőtől talpig mikulásruhában. Jobb kezében fogta a hátára vetett, majdnem teli mikulászsákot. Az utca, ahogy fölötte az ég is, nyirkos volt, üres és aszfaltszürke. A férfi felemás léptekkel haladt: a bal lábával hosszabbat lépett, mint a jobbal, csosszanva. Már majdnem az utca végére ért, amikor lassított és bal kezével igazított egyet a mikulássapkáján, aztán oldalról a kiskabátja alá nyúlt, hogy feljebb húzza a kissé lecsúszott nadrágját. Egy pillanatra kilátszott a rasztafári pálmafás alsónadrágja.

A Kálvária téren szállt fel szerdán koraeste a tömött 9-esre a harmadik ajtónál a rosszul öltözött férfi, és rögtön a sötét gumicsukló-részbe sodródott. Még el se indult el a busz, már ordibálni kezdett a homályban, kissé iránytalanul, az érthetetlenségig kásásan, de nagy hangerővel. A vele közvetlenül, szorosan szemben álló kopasz, kigyúrt, húsz év körüli fiú azonnal befeszült, előre tolta az arcát, a férfi felé és pislogás nélkül mereven nézett rá, jelezve, hogy ezt hagyja abba. A férfi kissé oldalra fordította a fejét, mintegy ignorálva a jelzést, és ordított tovább, szinte levegővétel nélkül teljes erejével, az éppen induló buszon imbolyogva. Aztán mielőtt elvesztette az egyensúlyát, odakapott, közvetlenül a fiú mellé, hogy megkapaszkodjon. A fiú ekkor hatalmasat üvöltött, mi a kurva anyádat károgsz itt az arcomba. A férfi erre hirtelen a fiúra nézett, kicsit felé is hajolt és suttogva válaszolt valamit, amire a fiú meglepetten hátrahúzta a fejét, nézte a férfit, aztán jobbra, meg balra tekintett, és mögé is, mintha keresne valamit, majd szelíden azt mondta, írass föl valamit, hallod, neked is jobb lesz.

Hétfő koradélután a csontig hatoló hőségben a VITUKI strandon, az egyik nagy fenyőfa árnyékában ült az ősz, frissen berakott hajú napszemüveges nő műanyag széken bikiniben, vállán törölközővel. Telefonált. Mellette gyönyörű világoskék cipzáros hűtőtáska, előtte a műanyag asztalon kis tálca, rajta kimagozott sárgadinnyeszeletek, héjak, egyiket késsel piszkálta, ahogy beszélt. Amikor a tíz év körüli gyerekekből álló úszni tanuló csapat hangos visításban tört ki az edzés végi játék okán, a nő felemelte a hangját, és átéléssel azt mondta, én már annyit szenvedek, hogy azt se bánom, ha holnapután feldobom a talpamat.

Szemben ültek egymással, mindkettőjük lába közt teli szatyor volt. Kicsit megbillentek, ahogy kanyarodott a villamos, a nő gyorsan meg is fogta a szatyor fülét. Itt volt a Fenyő-gyilkosság, szólalt meg a férfi, és kifelé mutatott a fejével. A nő csodálkozva nézett arra. Aznap éppen biciklivel jöttem, folytatta, aztán elhallgatott. Abban az évben már február huszonnyolcadikán virágzott a mandula, tette hozzá. A nő már nem figyelt, a nap után fordította az arcát.

Vakítóan ragyogott a mindent beborító nedvesszürke mocsok csütörtök délben az Erzsébet királynő úti gyalogos-aluljárónál, ahogy a Krónikus Elfekvő felől sütött a nap a vasút felé. Öten álltak körben az emelkedőn, egy fiatal nő és négy férfi, mögöttük két talicskában lapátok, söprűk. Mind cigarettáztak, néha szóltak pár szót, nevetgéltek. A nő a cigaretta felénél tartott, amikor lassan a mellette álló fiatal férfi felé fordul, a többiek is elhallgatnak, ahogy mélyen a szemébe nézett. Na, mi van, szégyellős vagy, kérdezte a nő. Nem, csak ha gondolkodni kezdek, azonnal bevörösödök.

A Lehel téri piacon a péntek délutáni forgatagban lassan sétált a fehér prémmel szegélyezett rózsaszínű, kigombolt kabátos ötéves formájú kislány a szatyros férfival kézenfogva, ide-odatekintgetve csicsergett, kommentálta, amit lát. Amikor ráfordultak egyik hentes sorra, a kislány hirtelen megáll, és drámaian azt mondta, nem akarom azt látni, hogy egy csirke meghal. Előremutatott, felnézett a férfire, és beleegyezést váró hangon hozzátette, jól ne menjünk oda. A férfi elgondolkodva nézett rá, sóhajtott egyet és azt mondta, hát, jó.