Úszott a héliumos lufi a konzumtengerésznek öltözött nő után, ahogy az aranypántos tengerészkék sarkú szandálja kopogott az új díszkövezeten, Temesváron, az Alecsandru utcában. Lassan ment. Az amerikai ruhacéges lufi után ugrált egy ötévesforma, vékonyka, ügyetlen mozgású, kék-fehér csíkos ruhába öltöztetett kislány, és mindahányszor sikerült beleütnie az arca előtt imbolygó léggömbbe, felkacagott. Nyár eleje volt, napsütés, a nő minden kacagásra hátrafordult és mindig elmosolyodott.

A Szigony utcai patikával szemben, a nagyparkolóban állt a férfi a hatalmas panelház kedd reggeli, hosszú árnyékában és erővel, tényleg szépen, a capella azt énekelte, ha lenne két életem. Eddigre ért oda a parkoló túloldala felől jóideje közeledő másik férfi, aki megállt az éneklőtől két személyautónyi távolságra, megvárta, amíg az egy nagyobb levegőt vesz a strófa végén, és mélyített hangon odabökte, te Béla, nem lehetne ezt prózában?, hát, kora reggel van még.