Vakítóan ragyogott a mindent beborító nedvesszürke mocsok csütörtök délben az Erzsébet királynő úti gyalogos-aluljárónál, ahogy a Krónikus Elfekvő felől sütött a nap a vasút felé. Öten álltak körben az emelkedőn, egy fiatal nő és négy férfi, mögöttük két talicskában lapátok, söprűk. Mind cigarettáztak, néha szóltak pár szót, nevetgéltek. A nő a cigaretta felénél tartott, amikor lassan a mellette álló fiatal férfi felé fordul, a többiek is elhallgatnak, ahogy mélyen a szemébe nézett. Na, mi van, szégyellős vagy, kérdezte a nő. Nem, csak ha gondolkodni kezdek, azonnal bevörösödök.

A Lehel téri piacon a péntek délutáni forgatagban lassan sétált a fehér prémmel szegélyezett rózsaszínű, kigombolt kabátos ötéves formájú kislány a szatyros férfival kézenfogva, ide-odatekintgetve csicsergett, kommentálta, amit lát. Amikor ráfordultak egyik hentes sorra, a kislány hirtelen megáll, és drámaian azt mondta, nem akarom azt látni, hogy egy csirke meghal. Előremutatott, felnézett a férfire, és beleegyezést váró hangon hozzátette, jól ne menjünk oda. A férfi elgondolkodva nézett rá, sóhajtott egyet és azt mondta, hát, jó.