Badacsonytomajon a minicoophoz közeli presszóban csütörtök reggel nyolckor a félhangos kertévétől távolabb, a sarokban ült egyik négyszemélyes asztalnál a fiatal férfi. A mellette levőnél egy idősebb. Mindketten fogták az üveg sörüket, mindketten maguk elé néztek. Az idősebb asztalán félretolt üres decispohár is volt. Hosszabb hallgatás után, továbbra is maga elé nézve kérdezte: de ha láttad, hogy mozdulni sem lehet, annyian vannak, minek mentél rá? A fiatal akkor teljes felsőtesttel felé fordult, és azt mondta emelkedő hangon, mert volt matricám, háromezer forintért, bazmeg. Aztán visszafordult és maga elé nézve hosszan fújta ki a maradék levegőt.

Az Andrássy úton, a Bábszínházzal szemben a biciklisáv melletti padon ült a hatvanas férfi, papucsban, fehér atlétában és egy rikító narancssárga szörfnadrágban. Reggel fél hét volt, az előző esti vihar tócsái már majdnem felszáradtak. A férfi keresztbevetett lábbal ült, két karját a pad támlájára fektette, jobbkezében egy durit üvegpohárban kis kávé volt, gondolatnyi tejjel. Meglengette a felül levő lábát, hátrabillentve és kissé balra fordítva a fejét azt mondta, na, mi van már. Egy kisebb loncsos fekete kutya távolabbról, a sarkokról odanézett.