Szombaton délben két takarító egyenruhás nő ment be a minden oldalról üvegfalú helységbe, a hatalmas sötét garázs folytatásaként, a szálloda alatt elterülő housekeeping raktárakkal szembe. A fiatalabb leült a kávéjával, és azonnal a semmibe meredt. Az idősebb, a kitűzője szerint Asa nevű, betett a szeletelt kenyérből kettőt pirítani, közben a hűtőből kivett egy zacskós lágysajtot, hunyorítva kiforgatta a műanyagból, a bal kezébe fogta, majd ahogy a két szelet pirítós kiugrott a sütőből, a jobbal az odakészített tányérra dobta őket, ezzel lényegében egy időben lehuppant a legközelebbi székre, és a tányért is maga elé ejtette. Az egyik szelet kenyeret megemelte, a tányéron levőre csapta a kezén kissé megtapadt sajtot, és a felemelt szeletet rádobta. A szeletek egészen pontosan fedésben voltak. Egy kicsit nézegette, mintha hozzá sem akarna nyúlni többet, aztán megfogta, hátradőlt és érdeklődés nélkül beleharapott. Lassan rágcsálta, ütemesen, a hátul rendezetten copfba fogott fakó szőke haja rezgett ettől, és a frufruja lassan teljesen a szeme elé csúszott. Percekig ültek így, amikor a fiatalabb nő megkérdezte, what's the day off. Akkor elsimította a frufruját, és azt mondta, wednesday, thursday.

A fáradt férfi az Esplanade elején, a McDonald's sarkán állt, szemben az óceánnal, és gitározott. Halk dobgitáron játszott, hangosítás nélkül. Előtte egy nagy alaktalan fekete ruhadarabon feküdt a gitártok, nyitva. Rajta is minden ruhadarab lógott, a kelleténél jóval nagyobb volt a nadrágja, az ingje és a kabátja. Két akkord után kezdte, hogy I'm sailing, I'm sailing, home again 'cross the sea, I'm sailing stormy waters, to be near you, to be free. Csukott szemmel énekelt. A hangjára a strandöltözékben csattogó járókelők mind odakapták a fejüket, mert pont olyan rekedtes, emelt hangon énekelt, ahogy a dal szerzője. A férfinak lenőtt, hosszú haja volt, és amikor a víz felől odaért egy fuvallat, ami meglengette a ruháit és a haját is, egy pillanatra láthatóvá vált az élénk világoskék füldugója.