Az egyes pályán úsztak a kicsik a szegedi uszodában szerda délelőtt. A hőmérő harmincegy fokot mutatott. Egy magas, soványan görnyedt negyvenes férfi sétált az edző mögött pár méterrel gumipapucsban, műanyag pólóban és műanyag rövidnadrágban, kezében egy barna foltos oldalra kissé elfeküdt plüsskutyával. Egyik szőke kisfiú időnként kilesett a partra, a férfi olyankor kicsit megmozgatta a kutyát, arccal gondosan a kisfiú felé fordítva.

A férfi a Fővárosi Csatornázási Művek autója mögül jött előre a rákospalotai Patyolat utca közepén, a félreemelt fedlapot kikerülve. Lelökte a nadrágtartóját, lerántotta magáról a pólóját, végigtörölte vele az arcát és a nyakát. A csípőjére lecsúszott fekete guminadrágja harmonikázott a fenekén, amire a sofőrfülkéhez ért. Te, Feri, szerinted kinek hadonászok én, hajolt be az ablakon a munkajárműben éppen a cédék közt keresgélő kollégájához, és azzal a lendülettel ki is nyitotta az ajtót, odahajolt a visszapillantó-tükörhöz, a zsebéből egy fésűt húzott elő, majd apró mozdulatokkal kezdte rendezgetni izzadt tincseit.

Az Ázsiacenter egyik boltjában hosszasan ácsorgott a nő a parfümös gondolánál, aztán a feltornyozott kávék, kakaók és nutellák közt odament a pénztártárgép és töményitalos polc között olvasó férfihez, és azt kérdezte, ópium van-e. A férfi kikerekedett szemmel bámult rá és nem szólt egy szót sem. A nő újra megkérdezte, hangsúlyosabban. A férfi csak nézett mereven. A nő akkor a parfümös gondola felé mutatott, hogy nem talált ott, pedig végignézte. A férfi felnevetett. Aztán gyorsan visszakomolyodva azt mondta, akkor nincs.

A már átforrósodott záhonyi gyorson a Szolnoktól virágmintás ruháját gyűröttre alvó, sápadt, ősz hajú nő Szabadi–Sóstónál riadt fel a fülsiketítő csikorgásra. Kinézett, hirtelen kinyújtotta a nyakát, mint valami ragadozó és dühödten fordult a vele szemben ülő lányhoz: Kriszti, mi van, hogy ezek az asszonyok bikiniben járnak az utcán? Nyár van, mama, meg Balaton, nézett fel a lány fejcsóválva a könyvéből.